A kaliforniai ámokfutó kisfiát is holtan találták<BR/>

Vágólapra másolva!
Az eddig öt ember megölésével gyanúsított ukrajnai bevándorló, a 27 éves Nikolaj Szoltisz három éves kisfiát is holtan találták.
Vágólapra másolva!

A gyerek holttestét egy kartondobozban fedezték fel a korábbi gyilkosságok helyszíne, Sacramento város egyik külterületén. A gyereknek súlyos sérülései voltak, a doboz tele volt vérrel. A feltételezett gyilkos azután tűnt el kisfiával együtt, miután felfedezték Szoltisz nagynénjének, nagybácsijának, és két kiskorú unokatestvérének összeszurkált holttestét. Szoltiszt korábban többen is látták a gyilkosságok helyszínén, majd eltűnése után állítólag az Egyesült Államok észak-nyugati része felé menekült kocsival. A nyomravezetőnek 10 ezer dollárt ajánlott fel a rendőrség.

A 27 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy leszúrta feleségét, és négy másik embert, köztük két gyereket a kaliforniai Sacramentoban. Az áldozatok a fiatalember rokonai voltak, nagynénje, nagybácsija és unokatestvérei. Utóbbiak egy kilenc éves kislány, és egy 10 éves kisfiú. A hatóságok nem tudják mi lehetett a gyilkosságok oka, és a vizsgálódásukat nyelvi nehézségek hátráltatják. Az ukrán származású gyanúsított, illetve az áldozatok szomszédai ugyanis szintén javarészt kelet-európai bevándorlók, és sokan egyáltalán nem beszélnek közülük angolul.

A férfi a feltételezések szerint először feleségét gyilkolta meg, majd kocsiba szállt és az egyik 16 kilométerre fekvő elővárosban ölte meg a két idősebb embert, ámokfutása befejezéseként pedig unokatestvéreivel végzett. Egy hét éves kislányt is megsebesített, őt súlyos sérülésekkel kórházba szállították - írja a BBC.

Oleg Bogus, egy 19 éves szomszéd azt mondta, hogy ismeri Szoltiszt, többb, mint egy éve, mióta Szoltisz eljött Ukrajnából - írja a BBC. " Szinte mindenki, aki ezen a környéken lakik nyugodtnak ismerte őt" -tette hozzá a fiatalember.

Nem kerültek elő szemtanúk, akik a gyilkosságot látták volna, de egyesek azt állítják, hogy a gyilkosságok mindkét helyszínén megfordult Szoltisz.

A nyomozók Szoltizs 27 éves feleségének holtestét közvetlenül a házuk bejárati ajtaja mellett találták meg. A késsel megölt nagynénit, a nagybácsit és a 10 éves kisfiút szintén a lakásukban találták meg. A gyilkos súlyosan megsebesítette a kilencéves kislányt is, aki megpróbált kiszökni a házból. Még életben volt, amikor az utcán megtalálták, de a kórházba szállítás közben ő is meghalt - írja a CNN.

A bűntetlen előéletű Szoltizs a rendőrség egyes informátorai szerint az Egyesült Államok észak-nyugati része felé tart kocsival.