A légitársaságok 10 éve tudnak a mélyvénás trombózis és a repülés közötti összefüggésről <BR/>

Vágólapra másolva!
A légitársaságok már 10 éve tudnak arról, hogy összefüggés lehet a hosszú repülőút és a mélyvénás trombózis között - írja a BBC. A légitársaságok évek óta elutasítják a szakemberek kérését, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet az utasok tájékoztatására, és vizsgálják meg, hogy utasaik körében mennyire gyakori a mélyvénás trombózis.
Vágólapra másolva!

Egy kutatás szerint tíz utasból egyet fenyeget a mélyvénás trombózis veszélye. A mélyvénás trombózis úgy alakul ki, hogy a mélyvénás rendszerben megalvad a vér és vérrög keletkezik. A mélyvénás trombózis azért nagyon veszélyes, mert a vérrög egy része leszakadhat és továbbmehet a vérárammal, majd például a tüdőben megakadhat, és ott elzárhatja a véráramlás útját.

A repülés és a mélyvénás trombózis közötti összefüggés tavaly októberben került a figyelem központjába, amikor egy 28 éves lány 20 órás repülés után mélyvénás trombózist kapott, és meghalt. A lány a repülést majdnem teljesen végigaludta, majd a reptérre érkezés után nem sokkal meghalt.Egy brit érsebész szerint évente ezer ember halálát okozhatja a repülés alatt keletkezett mélyvénás trombózis.

Több tucat légitársaság utasította el a szakemberek kérését, hogy vizsgálják, hogy az utasaik körében milyen gyakran fordul elő trombózis. A légitársaságokat többször is felszólították a szakemberek, hogy hívják fel az utasok figyelmét ennek a betegségnek a veszélyére. A BBC által megkérdezett légitársaságok egyike erre a felvetésre azt a választ adta, hogy nem akarják megijeszteni az utasaikat.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!