Mága Zoltán: Nem a tehetség tud utat törni magának, hanem a szorgalom és a kitartás

Mága Zoltán újévi koncertje Budapesten, 2023, galéria
Budapest, 2023. január 1. Mága Zoltán hegedűművész 15. jubileumi újévi koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2023. január 1-jén. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész nevével legtöbbször akkor találkozunk, amikor fontos helyszíneken, illusztris vendégeknek játszik, épp díjakat nyer, vagy turnézik a nagyvilágban. A Magyar Nemzetnek adott interjúban nemzetközi hírű zenész egy másik oldalát, a segítő embert is megismerhetik.
Vágólapra másolva!

A művész az utóbbi időben sokat tartózkodott Amerikában, gyakran játszott az ottani magyarság előtt nagy sikerrel.

- Már évek óta együtt emlékezünk a magyar közösségek tagjaival az '56-os forradalom résztvevőire, akik vállalták a hősi halált és az emigrációt a szabadságért. Sokan közülük az Egyesült Államokba és Kanadába menekültek és a semmiből kezdtek új életet. Magyarok maradtak még sok ezer kilométeres távolságból is.

– fejtette ki Mága Zoltán.

A művész elmondta, hogy szerinte az embereknek nagy szükségük van most a hitre, a reményre és a szeretetre, hogy a háború véres borzalmai véget érjenek Ukrajnában és Izraelben.

Az imák hangjait most még elnyomja a fegyverek robaja, de hinnünk kell abban, hogy hamarosan eljön a megbékülés ideje. Hiszek abban, hogy a békét nem fegyverekkel, tankokkal, hanem párbeszéddel lehet elérni. Hazánk vezetői, élükön miniszterelnökünkkel, a béke nagykövetei.

Missziós tárgyalásaiknak és közvetítésünknek is köszönhető, hogy a helyzet eddig nem eszkalálódott és reményeink szerint nem is fog. A földön egy ember sem akarhat újabb világégést – jelentette ki a művész.

Mága Zoltán az Egyesült Államokban már több, rangos intézmény színpadán is sikert aratott. Nemrég egy olyan eseményen volt alkalma megmutatnia tehetségét, melyen Donald Trump is jelen volt.

Mága Zoltán hegedűművész 15. jubileumi újévi koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2023. január 1-jén Forrás: MTI/Kovács Tamás

Legutóbb decemberben New Yorkban adtam koncertet, amin Donald Trump, Amerika 45. elnöke is jelen volt. Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy nem csak állva tapsolt nekem, hanem személyes üzenetet is küldött a magyaroknak.

Arról beszélt, hogy Orbán Viktor nagyon jó barátja, Magyarország pedig nagyszerű hely és fantasztikusak a magyar emberek

– mesélte lelkesen a zenész.

Mága Zoltánról kevesen tudják, hogy szerény körülmények között nőtt fel. Éppen emiatt nagyon fontosnak tartja, hogy segítsen azokon, akik nehéz helyzetben kényetelenek élni.

A zene mellett ő komoly fizikai munkát végzett azért, hogy a tandíjaimat és különóráimat ki tudja fizetni. Ezt soha nem fogom elfelejteni, és nagyon hálás vagyok neki ezért – mondta a művész, aki azt is elmesélte, hogy ugyan a szolnoki zeneiskolába nem vették fel helyhiány miatt, de az egyik tanárnak nagyon megtetszett a játéka, ezért magánórákon foglalkozott vele a református templomban, ahol az édesapja volt a lelkész. Kora reggel, a hideg templomban skálázással, ujjgyakorlatokkal melegítette fel elgémberedett ujjait.

Tizenkét évesen felvételiztem a Rajkó Zenekarhoz, akikkel később bejártam a világot. A karmester hamar kinevezett a gyerekzenekar főprímásává – erre a legtöbbeknek éveket kellett várni. Kollégista voltam ebben az időben és minden szabadidőmet gyakorlással töltöttem, az estéket, éjszakákat is, hiszen nem a tehetség tud utat törni magának, hanem a szorgalom és a kitartás.

– jelentette ki határozottan a Liszt Ferenc-díjas művész.

A segítő szándék azonban kevés lenne önmagában, ezért a művész mindent megtesz, hogy megteremtse az anyagiakat is ahhoz, hogy valós támogatást tudjon adni olyanoknak, akik enélkül kilátástalan helyzetben lennének: a beteg vagy tehetséges gyerekeknek, kórházaknak, iskoláknak, szépkorúaknak. Ezért hozta létre a 100 Templomi Jótékonysági Koncertsorozatot is, melyet immáron a harmadik alkalommal szervezett meg.

A templom kapuja – hitünk szerint – mindenki előtt nyitva áll, bárki beléphet rajta. Hiszem, hogy a templomok atmoszférája erőt, hitet, reményt ad az embereknek. Ott mindig feltöltődik a lelkünk, melyben a zene – mint a Jóisten csodálatos adománya – a segítségünkre van.

– fejtette ki Mága Zoltán.

A művész az újévi koncertjén bejelentette az 50 év – 50 koncert projektjét, mely félszáz nagy gálakoncertet foglal magába. A sorozatot május 18-án az MVM Dómban tartott nagyszabású esemény koronázza meg.

Számomra nagyon fontos, hogy ilyen módon adhatok valamit a rendvédelmi szervek, az egészségügyi és pedagógiai dolgozók számára. A koncertet Amerika legnagyobb televíziós társasága, a PBS fogja közvetíteni, az MTVA pedig egy nagy dokumentumfilmet készít a koncertsorozatról, ami majd a Duna televízión látható.

Elmegyünk Magyarország számos nagyvárosába és sok kisebb településére is, hogy a magyar zenei kultúrát népszerűsítsük és egyben a koncert bevételéből segítséget nyújtsunk, elsősorban beteg gyermekeknek és kórházaknak.

– mesélte büszkén a nemzetközi hírű magyar hegedűművész.

Az eredeti interjú teljes terjedelmében a Magyar Nemzet oldalán olvasható el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!