R. Kelly és a galambdetektívek hete volt

Vágólapra másolva!
A héten megfordult a szokásos szisztéma, és ez alkalommal Amerika adta a legkevesebb újdonság a lemezpiachoz. Ezzel szemben Nagy-Britanniában már közepes mozgolódás volt mérhető, míg a németek hozták a legtöbb új megjelenést. A legnagyobb dobásokat egy tuti befutó és egy friss zenekar produkálta: az USA-ból R. Kelly teljesítette a tőle szokásos csúcs eladást, míg a briteknél egy viszonylag ismeretlen együttes volt a legjobban fogyó újdonság.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban az idei év eddigi leglanyhább hetének lehettünk tanúi a zeneiparban, ami az új megjelenéseket illeti. A nagylemezek eladásait jegyző Billboard albumlista Top 100-ában mindössze négy új megjelenés található, ami még a néhány hónappal ezelőtti uborkaszezon teljesítményét is alulmúlja. Azt sem mondhatjuk, hogy ez most a promóció és kislemezek hete volt, hiszen slágerfronton még rosszabb a helyzet: a legfelkapottabb aktualitásokat jegyző Hot 100-as lista mérvadó első ötvenesében egyetlen darab új belépőt sem találunk. Ilyen körülmények között egyáltalán nem meglepő, hogy egy erős névvel felcímkézett új lemez mindjárt a rangsor élére ugrik, amit ez alkalommal R. Kelly követett el.

A 1967-ben Robert Sylvester Kellyként napvilágot látó énekes először 1989-ben lépett a porondra egy MGM nevű formációban, amellyel egy évvel később megnyert egy tévés tehetségkutató műsort. 1992-ben jött az első lemez, ami rögtön siker lett, és három slágert termelt, a következő évben pedig már szólóban jelentkezett, és debütáló albuma, a 12 Play hatszoros platina státuszt ért el, a rajta szereplő Bump N' Grind pedig az első No. 1 slágere lett. Azóta R. Kelly nem tudott hibázni, nagylemezeivel sorra aratja a babérokat. 1993 óta stúdióalbummal a legrosszabb helyezése a második volt az eladási rangsorban, és minden albuma legalább platina minősítést kapott.

A most megjelent Double Up-ból már kiadásának első hetén csaknem 400 ezer példány kelt el, első helyre ugrott a Hip-Hop/R&B és az összesített listán egyaránt, és máris két számot jegyez a slágerek aktuális Top 50-jében. Az új anyag egyébként a trendeknek megfelelően több társelőadót is felvonultat, így a számok felében hallhatunk plusz egy hangot Snoop Doggtól Usheren át Ludacrisig. Kelly nem csupán mint előadó működik közre, de produceri munkásságának köszönhetően csaknem az összes dal zenei alapját is ő szerezte, ami egyébként a korábbi albumaira is igaz.

Az eladási listára visszatérve, a Top 10-ben egy másik újdonságot is találunk: a negyedik helyen bukkant fel Jason Aldean, aki az aktuális adag countryt szállította ezen a héten Relentless című albumával. A '77-es születésű énekes-gitáros első fellépésre 14 évesen került sor, később hosszú éveken át koncertezett, de a lemezkiadás nem akart összejönni., végül két éve sikerült kiadnia bemutatkozó anyagát. A saját nevét viselő első album mérsékelt mainstream figyelmet hozott, inkább csak saját stílusában volt siker, az új lemez viszont már mindjárt megjelenésével vette át a vezetést a country és a független albumok listáján, az összesítetten elért negyedik hely mellett.

Forrás: [origo]

Amy Winehouse


A Billboard első tízesében érdemi újdonság még, hogy a brit Amy Winehouse visszakapaszkodott a legjobbak közé, és elérte eddigi legjobbját a hatodik pozícióban, ez a fajta visszatérés pedig nem jellemző az USA-n kívülről érkező előadók esetében, pláne az élbolyban. A dobogó második és harmadik fokán az elmúlt héthez képest egy-egy pozíciót veszítve áll a Maroon5 és a Linkin Park. A lista hátralevő részében új belépő még a kötelező emo adagot biztosító Circa Survive a 24. poszton, amely második lemezét prezentálta On Letting Go címmel, nagyban javítva ezzel eddigi rekordjukat, ami a 183. helyet jelentette. A negyedik és egyben utolsó friss kiadvány a lemezlistán a Perry Farrell-féle Satellite Party-tól az Ultra Payloaded, ami a kritikusok által jónak ítélt, és sztárokkal telezsúfolt album ellenére csak a 91. helyet tudta megcsípni a rangsorban.

A slágereket felsorakoztató Hot 100 lista alig változott a múlt héthez képest. Mint ahogy már említettük korábban, új belépőt itt egyáltalán nem találunk, de még a sorrend sem borult fel túlságosan. Az első helyen továbbra is Rihanna és Jay-Z közöse, az Umbrella található, amelyet még mindig a Shop Boyz követ a Party Like A Rockstar-ral. A dobogó harmadik fokára egyet javítva jött vissza a korábban már a csúcsot is megjárt T-Pain és Young Joc nevével fémjelzett Buy U A Drank.