Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az előadás áttekinti a pénz és a pénzügyi piacok történetét, a pénzügyek, a befektetések, valamint a pénzügyi piacok elméletét, gyakorlatát és működését. Kitér arra is, hogy milyen szerepet játszanak a társtudományok (a szociológia, a pszichológia, a szociálpszichológia stb.) a pénzügyi piacok működésének megértésében. Érinti továbbá a természettudományok, a filozófia és a művészetek érdekes kapcsolódásait a pénzzel, pénzügyekkel. Az előadás célja, hogy eloszlassa azokat a félreértéseket, félelmeket, melyek a közgondolkodásban a pénzhez kapcsolódnak, hogy megvilágítsa a pénz szerepét, működését a gazdaság, a családok és az egyének életében, hogy feltárja a pénzhez, a pénzügyi döntésekhez fűződő sajátos viszonyunkat. És nem utolsó sorban azt is megtudhatjuk, hogy mennyire természetes állapota a pénzügyi piacoknak és a gazdaságnak az egyensúlyi fejlődés, illetve a válság, az egyensúlyhiány.

I. A pénz és a pénzügyi válságok rövid története
A pénz története szinte párhuzamos az emberi társadalmak kultúrtörténetével, és szoros egymásra hatás jellemzi a kettőt.
Az ókori pénz és az infláció megjelenése
A középkori pénz és a bankok megjelenése
A kapitalizmus kialakulása és a részvénytársaságok, illetve tőzsdék megjelenése
A modern pénzügyi rendszer kialakulása és válságai

Az új pénzügyi világrend létrejötte

II. A hagyományos közgazdasági elméletek problémái
A gazdaság egészében érvényre jutó pénzügyi folyamatokkal a makroökonómia és annak részterülete, a monetáris közgazdaságtan foglalkozik, míg a pénzügyi rendszer és piacok működésével a mikroökonómia és azon belül a tőkepiaci és befektetési elméletek, illetve a vállalati pénzügyi gazdaságtan.
Pénzügyi piacok és gazdaság
Tőkepiaci elméletek

III. Pénzügyi piacok és szereplőik
Pénzügyi piacoknak a modern gazdaságok azon rendszereit nevezzük, amelyek a rövid- és hosszúlejáratú pénzek közvetítésének terepei. A pénz- és tőkeáramlás legfontosabb közvetítői és ezáltal a pénzügyi termékek és szolgáltatások forgalmazói a hitelintézetek és a befektetési vállalkozások.
Pénzügyi piacok
Pénzügyi közvetítők
Intézményi befektetők

IV. A játékos elme
A pénzügyi piacok viselkedése magán hordozza a világ egyik legfantasztikusabb rendszerének, az emberi agynak a működési sajátosságait. Nem véletlen, hogy a pénzügyi piacok rövidtávú mozgásával sok rokonságot mutató szerencsejátékok tanulmányozása vezetett el a modern döntéselmélet létrejöttéig, ami a kognitív pszichológia eredményeivel ötvözve egy sajátos tudományt, a magatartás-lélektan pénzügyelméletét teremtette meg.
A viselkedésalapú pénzügyelmélet (behavioral finance)

V. A fizikán innen és túl
Vannak dolgok, amiket még a döntéselmélet és a mögötte álló társtudományok sem tudnak egyértelműen megmagyarázni, ezért érdemes a természettudományokat és a filozófiát, illetve az intuíciót segítségül hívni, hogy megértsük a pénzügyek természetrajzát.
Az emberi természet
Fizika és pénzügyek
Filozófia, erkölcs, vallás és pénzügyek
Az utolsó szó jogán

Tovább

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!