Több budapesti kerület kénytelen a főváros helyett dolgozni

karácsonygergely, Karácsony Gergely
Vágólapra másolva!
A Metropol arról ír, hogy Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere sem győzte kivárni Karácsony Gergelyéket, inkább átvállalta a fővárostól két iskola parkolójának rendbetételét. Így már 700 gyerek és a szüleik is biztonságosan tudják használni a fővárosi területet.
Vágólapra másolva!

Hiába kértem a főpolgármestert, sajnos süket fülekre találtam, ezért helyette újítjuk fel a Ferihegyi úti iskolák melletti parkolót

– mondta Horváth Tamás. Rákosmente polgármestere számolt be arról, hogy a kerület saját kezébe vette az irányítást, és pénzt, időt, munkaerőt nem kímélve, maga hozza rendbe a teljesen lepusztulttá vált, elhanyagolt fővárosi parkolót. A XVII. kerület nem az egyetlen, sorra elégelik meg a kerületek Karácsony Gergelyék nemtörődömségét.

parkolás, rákosmente
Évekig alig tudták megközelíteni az iskolákat a diákok, szüleik is nehezen tudtak parkolni a Karácsony által elhanyagolt parkolóban. Mostanra azonban a XVII. kerületi önkormányzatnak köszönhetően rendezték és megújították a fővárosi tulajdonú területet
Fotó: Metropol

Fontosabb a gyerekek biztonsága

A Metropol szerint több mint 700 gyerek jár a Balassi Bálint Nyolcosztályos Gimnáziumba és a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskolába, ahol már túl régóta voltak áldatlan állapotok. A szülők nehezen tudták megközelíteni az intézményeket, nagyon nehezen tudtak parkolni a rendezetlen fővárosi területen. A gyerekek nem tudták biztonságosan megközelíteni az iskolákat. 

Horváth Tamás évekig kérte Karácsony Gergely főpolgármestert és a Fővárosi Önkormányzatot, hogy hozzák helyre a főváros kezelésében lévő parkolót, hogy használni tudják a családok, de mindhiába.  

Semmilyen érdemi előrelépés nem történt ebben az ügyben sem. Ezek után döntöttünk úgy, hogy az önkormányzatunk saját költségvetésének terhére felújítja a parkolót, amit a szakemberek február első napjaiban el is kezdtek

– jelezte közösségi oldalán a kerület polgármestere, aki tavaly novemberben fejtette ki véleményét a Fővárosi Közgyűlés ülésén: "Nagyon rossz tendenciának látom, hogy a fővárosi tulajdonú területeken a főváros helyett, a kerületeknek kell elvégezni a munkát. A XVII. kerületi önkormányzat már a veszélyes hulladékot is saját költségén gyűjti le, az augusztus 5-ei vihar után a balesetveszélyes fák eltávolításán kívül, az összes zöld hulladékot nekünk kellett letakarítanunk a fővárosi területekről. Úgy gondolom, ez így nem mehet tovább, vagy akkor adják oda a fővárosi tulajdonú területeket ingyen a kerületeknek, és mi ellátjuk azok felújítását, karbantartását, a főváros helyett". 

Karácsony semmittevésével duplán szúr ki a lakossággal 

A portál szerint azzal, hogy a főpolgármester nem végzi el alapvető és kötelezően előírt feladatát, a kerületi lakosokkal duplán szúr ki. Egyrészt a lakosságnak sokáig kell együtt élnie a közterületi problémákkal, másrészt az, hogy a kerületek inkább kifizetik és felszámolják Karácsony helyett ezeket, pénzt húz ki a zsebükből. Hiszen a kisebb büdzséből gazdálkodó kerületek más feladatoktól kell elvonják a Karácsony helyett kifizetendő összeget, amely összesítve szép summává nőhet

Egyre több az elhanyagolt terület

Az utcasepréstől kezdve a többmilliárdos útfelújításig terjednek azok a tevékenységek, amelyeket a kerületek kínjukban átvállalnak a fővárostól. Sok példa van arra, hogy közterületek, például parkok karbantartását, működtetését vállalják át a kerületek, de nemegyszer történt olyan is, amikor már a tulajdonjogot kérték, mert Karácsonyék olyannyira nem törődött vele. A belvárosban például alig maradt olyan park, amelynek működtetését a fideszes polgármester, Szentgyörgyvölgy Péter ne kérte volna át magukhoz, a kerülethez. Érdekesség, hogy 

nemcsak a kerületek nyúlnak a zsebükbe, hogy megoldják Karácsonyék helyett ezeket a tevékenységeket, hanem agglomerációs városok is. 

Dunakeszi önkormányzata például nem bírta nézni és kivárni Karácsony Gergelyéket, és Újpesttel összefogva saját forrásból finanszírozták a külső Szilágyi út végén lévő csomópont kialakítását, mert a főváros arra nem volt hajlandó.

Pestszentlőrinc sem vár Karácsonyra

A XVIII. kerület vezetése úgy döntött, nem vár tovább a fővárosra, önerőből újítja fel az Üllői utat. A történet még a kampányban kezdődött, amikor is Szaniszló Sándor és Karácsony Gergely is megígérte, hogy az Üllői utat komplexen felújítják. Karácsony viszont nem tett semmit. Ezért a XVIII. kerület átvette a fővárostól a feladatot – de így csak kisebb szakasz és annak is csak a felszíne újulhat meg. Szaniszló Sándor egyébként pikírten oda is szúrt Karácsony Gergelynek.

Pestszentlőrinc jobban bánt a forrásaival, ezért lesz pénze felújítani az Üllői utat a Fővárosi Önkormányzat helyett…

– jegyezte meg csípősen a polgármester.

Ferencvárosban évente tízmilliós tételre rúg Karácsony nemtörődömsége

Baranyi Krisztina mosolyogva fizet Karácsony helyett, több kötelező fővárosi feladatot is átvett a fővárostól.

Ilyen a Ferenc körút–Üllői út sarkán lévő árkád takaríttatása, a Nehru-part és a Mester utca karbantartása, takarítása. Az Üllői úton most éppen zöldesíteni fogunk növénykazettákkal a főváros helyett, de lehetne még sorolni. A probléma az, hogy amíg Karácsony Gergely helyett ezekkel a munkákkal foglalkozik Ferencváros cége, addig a saját közterületeivel nem tud. Így sok munka későbbre tolódik

–mutatott rá – mondta el a Metropolnak Gyurákovics Andrea. A ferencvárosi Fidesz-frakcióvezető hozzátette: „A Fővárosi Önkormányzat a feladatokat úgy adta át, hogy pénzt nem adott mellé. Ezek a feladatok pedig meghaladják a 10 milliós tételt is évente, amit így a saját kerületünk fejlesztésétől vonunk el. Tudnánk például emelni azoknak a munkabérét, akik a közterületek rendbetételét végzik. Elgondolkodtató mindez, hiszen a fővárosnak sokkal nagyobb a büdzséje, mint a mienk.”

A Ferenc körút–Üllői út sarkán lévő árkádról itt nézheted meg a Metropol videóját.

Tarlós szerint Karácsony nem a budapestiekre költi a pénzt 

Karácsony Gergely jogszabályt sért, a főváros gazdálkodása teljesen fegyelmezetlen Tarlós István korábbi főpolgármester szerint, aki a Metropolnak korábban úgy fogalmazott

önként vállalt feladatot az önkormányzat kizárólag abban az esetben finanszírozhatna, ha a kötelező feladatok ellátásához szükséges források rendelkezésre állnak. Tehát ha a főváros úgy költött el komolyabb pénzeket különböző önként vállalt feladatokra, hogy közben működési hiánya volt vagy lesz, akkor jogszabályt sértenek. Működési hiányt a vonatkozó jogszabály nem is enged egyébként, annak következménye van. Például a »részvételi költségvetés« évente milliárdos tétele nyilván nem kötelező, a főváros brüsszeli irodájának közel megháromszorozott juttatása szintén véleményes. De alapítványok, ügynökségek sok száz milliós támogatása, az »égig érő fűprogram«, vagy az egyébként is jól eleresztett Fesztiválzenekarnak címzett negyedmilliárdos adomány is bajosan tekinthető kötelező feladatnak. 

– jegyezte meg Tarlós Karácsonyék gazdálkodásával kapcsolatban. Budapest korábbi főpolgármestere hozzátette: „Karácsony számára a kommunikáció az elsődleges, azzal próbálja áthidalni a hiányosságokat. De ezzel nem lehet a szőnyeg alá söpörni a problémákat”.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!