Hivatalosan is lemondott Novák Katalin

Novák Katalin
Hivatalosan is lemondott Novák Katalin.
Vágólapra másolva!
A leköszönő államfő hivatalosan is tájékoztatta az Országgyűlést a lemondási szándékáról. Az erről szóló nyilatkozata hétfőn jelent meg a parlament honlapján, de a dokumentumot vasárnapi, azaz február 11-i dátummal nyújtotta be az Országgyűlésnek.
Vágólapra másolva!

Amint arról már lapunk is beszámolt, az Országgyűlés a lemondástól számítva tizenöt napon belül kérheti a köztársasági elnököt, hogy elhatározását újból fontolja meg. 

Ha a köztársasági elnök az elhatározását írásbeli nyilatkozatával fenntartja, az Országgyűlés a lemondás tudomásulvételét nem tagadhatja meg. 

A második paragrafus szerint a köztársasági elnök megbízatása a lemondó nyilatkozatban megjelölt, a tizenötödik napnál nem korábbi időpontban, ennek hiányában az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata meghozatalának napján, elfogadó nyilatkozat hiányában az annak meghozatalára nyitva álló határidő eredménytelen elteltével szűnik meg. 

Kövér László házelnök helyettesíti

A Magyar Nemzet összefoglalója szerint ha a köztársasági elnök megbízatása valamely okból idő előtt megszűnik, az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig a köztársasági elnöki jogkört az Országgyűlés elnöke gyakorolja. 

A köztársasági elnök helyettesítése idején az Országgyűlés elnöke képviselői jogait nem gyakorolhatja, és helyette az Országgyűlés elnökének feladatát az Országgyűlés által kijelölt alelnök látja el.

Ez azt jelenti, hogy az új köztársasági elnök megválasztásáig Kövér László házelnök lesz majd az államfő helyettesítője.

Novák Katalin, lemondás, nyilatkozat
Az államfő hivatalosan is lemondott.
Fotó: Magyar Nemzet

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!