Szorul a hurok Karácsony nyaka körül

KarácsonyGergely
Karácsony Gergely.
Vágólapra másolva!
– Egyértelműen Karácsony Gergely főpolgármester a politikai felelőse a városházával, a Lánchíd felújításával és a kampányfinanszírozással kapcsolatos korrupciós ügyeknek – jelentette ki Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő a közszolgálati televízió adásában.
Vágólapra másolva!

A kormánypárti politikus elmondta, hogy már folynak nyomozások például a Lánchíd felújításával kapcsolatban, ám

a Magyar Nemzet múlt heti tényfeltáró cikke alapján a napokban újabb feljelentést tett.

Ezúttal azért, mert Karácsony Gergely feltehetően már 2019-ben is külföldről finanszírozta főpolgármesteri kampányát – hívja fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet bemutatta a technikát

Budai Gyula kifejtette: a Magyar Nemzet cikke konkrét bizonyítékokat tartalmazott arról, hogy 

a Mravik Zsolt tulajdonában lévő Bakony Rental Kft. tanácsadói szerződés nyomán 112 millió forintot kapott külföldről, amiből 75 millió forintot egy városházi dolgozón keresztül eljuttatott Perjés Gábornak, aki a Mindenki Budapestért Egyesület vezetője, és a 2022-es kampány finanszírozásában is részt vett.

A fideszes politikus szerint ebből a pénzből finanszírozták Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesteri kampányát. Ezek a személyek – részben Tordai Csabán, a főpolgármester jogi tanácsadóján keresztül – Karácsony Gergelyhez köthetők, tehát

ugyanaz a személyi kör ugyanazokkal módszerekkel vett részt a 2019-es és a 2021–22-es kampány finanszírozásában.

A külföldről érkező pénzt először legalizálják, majd betolják a kampányba – magyarázta Budai Gyula.

Karácsony Gergely a felelős

A Kossuth Rádió reggeli műsorában Budai Gyula arról beszélt, hogy az újabb ügyben költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanúja merülhet fel, miközben még le sem zárult a Lánchíd felújítási botránya, ahol másfél milliárdot elloptak és közvetítőkön keresztül Karácsony Gergelyhez vagy a környezetéhez juttattak el.

A politikai felelősség egyértelműen Karácsony Gergelyé, a konkrét jogi felelősséget majd a hatóságok állapítják meg a büntetőeljárásokban

– tette hozzá.

karácsonygergely, tuttokata
Karácsony Gergely se a Lánchíd-felújítás, se a Városháza eladása ügyében nem mondott semmit, miközben az elmúlt öt évet korrupciós ügyek tömkelege jellemzi a főpolgármester vonatkozásában is
Fotó: Magyar Nemzet

Karácsony Gergely se a Lánchíd-felújítás, se a Városháza eladása ügyében nem mondott semmit, miközben az elmúlt öt évet korrupciós ügyek tömkelege jellemzi a főpolgármester és az ellenzéki polgármesterek vonatkozásában is – vélekedett a kormánypárti politikus.