Bayer Zsolt: A normális világ és a béke mellett kell kiállni a Békemeneten

A Békemeneten becslések szerint közel 150 ezer ember vesz részt
Fotó: Hirling Bálint
Vágólapra másolva!
A háború Nyugat általi eszkalálása, a szlovák miniszterelnök elleni merénylet keltette gyűlölethullám miatt sosem volt olyan aktuális a június 1-i Békemenet, amelyen "erőt kell mutatni" - hangoztatta Bayer Zsolt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Vágólapra másolva!

 A publicista a Robert Fico elleni merényletet követően nagy számban megjelenő erőszakos internetes kommentek kapcsán közölte: arra, ami elszabadult, azaz, hogy "emberek, akár álnéven, akár a saját nevükön, nyíltan, bátran, sőt büszkén értekeznek arról, hogy mások hogy haljanak meg, hogy kell őket agyonlőni, kivégezni", arra nincsenek szavak. Mint mondta, az elmúlt időszakban tapasztaltakat követően bele sem mer gondolni, mi lesz még ezután, hiszen senki sem gondolta volna két és fél éve a szomszédos háború kitörését, hogy ezt a háborút "a Nyugat teljesen eszét vesztve eszkalálni akarja", azt pedig végképp nem, hogy Közép-Európában gyilkossági kísérlet áldozata lesz egy hivatalban lévő vezető.

Bayer Zsolt ismét a Békemenet élén.
Bayer Zsolt egy korábbi Békemenet élén.
Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Eljött az idő, hogy erőt mutassanak "a normális emberek", akik hite szerint itthon és Nyugat-Európában is többségben vannak, de csöndben vannak, mert "a liberális véleménydiktatúra megfélemlíti" őket - jelentette ki Bayer Zsolt. A publicista szerint a magyaroknak kell megmutatni, hogy a normálisok vannak többen, "erőt kell mutatni, meg kell mutatni ennek az elszabadult pokolnak, hogy van itt más is" - szólított fel.

 Úgy vélte, ennek első számú eszköze most a június 1-i békemenet, amelyre "mindenkinek el kell jönni: (...) lássák, lássa a pokol, hogy nem fogja bevenni a világunkat" - mutatott rá. Úgy vélte: a békemenet a miniszterelnök, a kormány, az azáltal képviselt politika melletti kiálláson túl idén a normális világ, a béke melletti kiállásról szól elsősorban.
    Felidézte: 1914-ben, miután lelőtték a trónörököst és Ferenc József császár összehívta a koronatanácsot, "egyetlenegy ember volt, aki konokul és kitartóan azt mondta, hogy nem szabad háborút kezdeni". Tisza István azt mondta, hogy abban a háborúban "semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk".

    Őt - folytatta - négy évvel később "kommunista különítményesek azzal az üvöltéssel lőtték agyon a saját házában, hogy háborúba vitte az országot". Bayer Zsolt szerint ez a példa is azt üzeni, hogy most mindenkinek Tisza Istvánnak kell lennie, mindenkinek ki kell állnia a békéért, a békességért és nyugalomért, mindenkinek ki kell állnia a háború és az erőszak ellen - húzta alá.

A publicista kitért még arra, hogy nemrég vett részt a csíksomlyói szentmisén, amelyen a szentbeszédben elhangzott a következő mondat: 

Drága édesanyánk, tanítsd meg nekünk összevarrni a jövőt", márpedig szerinte "a jövőt semmi másból nem lehet összevarrni, mint a múlt erős és időtálló szövetéből és a hitnek a cérnájából".