A lap megírta, bár számos vezető nemzetközi médiumnak kérdőjeleződött meg a szakmai és etikai integritása, miután kiderült, hogy a Soros-pénzekkel kitömött Action for Democracy (A4D) erős befolyást gyakorolt a szerkesztőségek munkájára, láthatóan meg sem próbálják tisztázni magukat. Miután Eric Koch, az A4D egyik együttműködő partnere a fősodratú, liberális szemléletű médiumok elfogultságát leleplező, súlyos kijelentéseket tett az X-en egy minap megosztott videóban, több televíziót, lapot és hírügynökséget is megkerestünk, ám válasz csak egyetlen helyről érkezett.
Az AP szerzője beismerte a Kochtól érkező nyomást
Justin Spike, az AP hírügynökség újságírója elismerte, hogy
számos olyan e-mailt kapott Kochtól, amelyben az aktivista azt igyekezett elérni, hogy az A4D narratívája szerint – vagyis erősen kormánykritikus éllel – tudósítsanak a 2022-es magyarországi választásokról.
"Bár jó néhány levelezőlista jellegű e-mailt kaptam a nevezett személytől, nem válaszoltam ezekre és nem is léptem kapcsolatba vele vagy a szervezetével" – fogalmazott Spike. Noha tagadta, hogy engedett volna a nyomásgyakorlásnak, figyelemreméltó, hogy mégis számos olyan cikket jegyez szerzőként, amelyekben Orbán Viktort és kabinetjét antidemokratikusnak, gyengének, elszigeteltnek, valamint Putyin-barátnak állítja be.
Eric Koch a legsúlyosabb állításait az NBC News-zal és a CNN-nel kapcsolatban fogalmazta meg. Arról számolt be ugyanis, hogy utóbbi politikai igazgatójának, David Chaliannak folyamatosan „duruzsolt a fülébe”, hogy az A4D-nek tetsző módon tematizálják a magyar közéletet, s az NBC News elnökét is ugyanezért nyaggatta rendszeresen.
A lobbizás meg is hozhatta a kívánt eredményeket, hiszen a 2022-es választások idején mindkét televízióban jó néhány olyan anyag jelent meg, amelyek kedvezőtlen színben mutatták be Magyarországot. Az NBC News kapcsán Koch is elégedetten megjegyezte, hogy a televízió „komolyan hozta is a témát”.
A legnagyobb érintett médiumok hallgatnak
Sokatmondó: amellett, hogy sem Chalian, sem pedig Noah Oppenheim – aki 2017 és 2023 között volt az NBC News elnöke – nem válaszolt a lap megkeresésére, a televíziók más módon – például nyilvános közleményben – sem próbálták cáfolni Koch szavait, és megnyugtatni a közvéleményt. Hasonló kérdésekkel keresték Benjamin Novakot, a The New York Times újságírót is, ám onnan sem érkezett reakció.
Az említett, X-re feltöltött videóban Eric Koch számos további olyan médiumot említett, amelyet igyekeztek befolyásolni.
A felsoroltakon kívül az AFP hírügynökségnél, a The Washington Postnál, valamint a Bloombergnél is azt kívánták elérni, hogy negatív tónusban tudósítsanak hazánkról.
Elmondása szerint a szerkesztőségek alsóbb szintjeit is megpróbálták elérni ugyanebből a célól: összesen mintegy 1500 újságírónak küldték ki az A4D szempontjait sulykoló direktívákat.
Egy másik, korábban nyilvánosságra hozott felvételen pedig arról beszélt Koch, hogy Orbán Viktornak az USA-ban történő személyes lejáratása is kiemelt szempont volt számukra, s ezt elérendő például a Yahoo Newsra írattak cikket egy fehér házi tudósítóval.
Politikai kapcsolatok és milliárdos pénzcsapok
Az A4D a média manipulációján túlmenően is megpróbálta alakítani különböző szuverén országok belpolitikai folyamatait. Lengyelországban például a demokrata párti amerikai adminisztrációig érő kapcsolatrendszerüket felhasználva dolgoztak a PiS-kormányzat megbuktatásán, hazánk esetében pedig a brüsszeli összeköttetéseiken keresztül lobbiztak azért, hogy az ország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat.
A Mandiner felidézte, hogy Korányi Dávid, az A4D ügyvezetője – aki korábban Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadója is volt – a baloldali vezetésű fővárosi önkormányzattal közösen előszobázott azért, hogy az Európai Bizottság a támogatások visszatartásával gyakoroljon nyomást a kabinetre.
Az Action for Democracy-féle aknamunkának a magyar szuverenitást legdurvábban sértő lába az volt, hogy közvetlenül finanszírozták az ellenzék 2022-es választási kampányát mintegy 3 milliárd forinttal.
Az A4D több prominense is elismerte, hogy guruló dollárok elsősorban Soros Györgytől származtak. Emlékezetes: a 2022-es országgyűlési képviselőválasztás külföldi befolyásolásának körülményeit feltáró titkosszolgálati jelentés megállapította, hogy az Action for Democracyn, valamint egy azonos célú, svájci alapítványon keresztül több mint négymilliárd forint érkezett Magyarországra, s a pénzekkel a hat pártot tömörítő, közös listán induló baloldal választási kampányát segítették.
Akcióba lépett a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A beavatkozási kísérlet jelentette nemzetbiztonsági kockázat miatt, a hasonló esetek megelőzésére az Országgyűlés fideszes többsége múlt év végén megszavazta a szuverenitásvédelmi törvényt, s ehhez kapcsolódóan módosították az alaptörvényt is. Február 1-től pedig működésbe lépett az újonnan létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal is, amely
arra készül, hogy alaposan átvizsgálja az Action for Democracy-ról a MagaBabe-en megjelent teljes videóanyagot.