Szeptember 4-én éjjel a pásztói rendőrök egy nógrádi férfit igazoltattak, aki a táblára ellenére nem állt meg egy kereszteződés előtt, és láthatóan bizonytalanul vezetett. Kiderült, hogy a férfi február óta el volt tiltva a vezetéstől, és mivel részegnek tűnt, meg akarták szondáztatni.
A férfi, aki közvetlenül vezetés előtt ivott alkoholt, érdeklődött a rendőröknél, hogy van-e lehetőség az ügyet másképp, szonda nélkül rendezni. Ezután 50.000 forintot ajánlott a rendőröknek azért, hogy elengedjék.
A felajánlott pénzt a rendőrök nem fogadták el, és figyelmeztették a férfit, hogy bűncselekményt követ el azzal, ha pénzt ajánl fel nekik, de a férfi ennek ellenére megismételte ezt, még azután is,hogy a szonda olyan mértékű ittasságot mutatott ki nála, ami már bűncselekménynek számít.
Az ügyészség az ittas vezetés miatt már korábban is büntetett férfit a mai napon gyorsított eljárásban állította bíróság elé.
Minősített hivatali vesztegetés miatt legenyhébb esetben 1, legsúlyosabb esetben 5 év börtönre számíthat.