Demeter Szilárd Póka Egonról és az aljas dollármédiáról

Póka Egon
Nagyvárad, 2014. június 27. Póka Egon blues-zenész A.G. Weinbergerrel (Rácz Weinberger Attila) közösen adott koncertjén a Szent László Napok rendezvénysorozaton az erdélyi Nagyváradon, a Rhédey-kertben 2014. június 27-én. A nagyváradi magyar napok funkcióját betöltő rendezvény június 26-tól 29-ig kulturális, zenei és gasztronómiai programok várja az érdeklődőket. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Néhány napja a Parlamentben óriási botrányt keltett a volt indexesek blogja, a Telex, amikor egyik - részegnek tűnő - újságírójuk egyszerűen lefeküdt aludni. Abban az ügyben gyáván hallgatnak, most azonban megtámadták az egyik legnagyobb magyar rockzenészt, Póka Egont, aki már nem védekezhet, mert meghalt. Demeter Szilárd a Mandineren reagált, teljes terjedelmében közöljük az írást. 
Vágólapra másolva!

„A Telex hosszú, túlírt és mesterien aljas módon jelzőszerkezetezett cikkben megtámadta Póka Egont.

Az egyik legnagyobb magyar rockzenészt, akinek nemcsak zenehallgatóként lehetünk hálásak, hanem több száz rendkívül jó zenészért is, akiknek a mai magyar zenei életben a minőséget köszönhetjük.

Póka Egon nem tud védekezni, mert halott. Halott embert támadni azért könnyű győzelem egy médiumnak, mert nincs lehetősége védekezni. Nem lehet szembesíteni az őt vádlókkal, nem mondhatja el az ő olvasatát. Nem kell a szemébe nézni.

Póka Egon blueszenész A.G. Weinbergerrel (Rácz Weinberger Attila) közösen adott koncertjén a Szent László Napok rendezvénysorozaton az erdélyi Nagyváradon, a Rhédey-kertben, 2014. június 27-én Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Póka Egon engem is kicsikémnek becézett olykor. És én ettől nem »megmetoozva« éreztem magam, bár először vicces volt hallani, még a feleségem sem szólít így – hanem örültem neki.

A bizalom jeleként értékeltem. Így jelezte, hogy fontos vagyok a számára, több, mint egy random miniszteri biztos vagy egy a sok magyar basszusgitáros közül, aki őt félistenként tisztelte és tiszteli.

Póka Egon nyers, egyenes és őszinte ember volt. Ember – és nem szent. Jó emberként közösséget teremtett. Olykor indulatosan érvelt, mert hajtotta őt a szenvedély, nemcsak a tudását, de a lelkét is beletette a magyar zene minőségelvű megemelésébe.

És ha a »kőbányais gyerekeiről« beszélgettünk, kiült a szíve a szemébe.

Ezt a mérhetetlen szeretetet lehet hallani ma a magyar színpadokon az ő nevelése által jobbá lett fiatal zenészek tolmácsolásában.

Ezt nem veheti el tőlünk senki" - írja Demeter Szilárd a Mandineren.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!