Hollik István: A teljes baloldal részesült a guruló dollárokból

HOLLIK István
Budapest, 2018. december 13. Hollik István kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2018. december 13-án. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint mára nyilvánvaló, hogy a teljes baloldal - Márki-Zay Pétertől Gyurcsány Ferencig - részesült a "guruló dollárokból" és ezeket a kampányra költötték a törvényeket megkerülve.
Vágólapra másolva!

Hollik István az MTI-hez szombaton eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta, hogy újabb és újabb fejezetek látnak napvilágot a "dollárbaloldal külföldi befolyásolási botránya körül, és ezzel újabb és újabb hazugságaik lepleződnek le".

A politikus szólt arról is, hogy a Nemzeti Információs Központ által közzétett második részjelentés szerint Sápi Mónika, a baloldal vásárosnaményi közös jelöltje, a Demokratikus Koalíció (DK) előválasztási jelöltjének cégébe is "gurultak azok a bizonyos dollárok".

Hollik István szerint nyolcmillió forint jutott az említett politikus cégébe.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Forrás: MTI/Illyés Tibor

- fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hozzátette, hogy mivel Sápi Mónika a DK előválasztási jelöltje volt, így Gyurcsány Ferencnek és Dobrev Klárának - állításukkal ellentétben - tudniuk kellett a "beguruló dollárokról".

"Ezzel újabb baloldali hazugság lepleződött le, viszont azt még mindig nem tudjuk biztosan, hogy a dollárok valóban Soros Györgytől érkeztek-e, ahogy arról a hírek szólnak" - mondta Hollik István.

Hangsúlyozta, hogy itt az ideje, hogy Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára "színt valljanak" és ne fussanak el a felelősség elől és mondják el végre, hogy kitől kapta a "dollárbaloldal" a négymilliárd forintot.