A határokon átívelő béke lesz központban virágvasárnap

nagyböjt
Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények
Vágólapra másolva!
Ismét hagyományos formában tartják meg a virágvasárnapi keresztutat Debrecen belvárosában: a Református Nagytemplom előtt kezdődő programon a történelmi egyházak debreceni elöljárói mellett három nagyváradi püspök is jelen lesz, az esemény középpontjában a határokon átívelő béke áll majd - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A városháza közleménye szerint 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt videóüzenetekre korlátozódott a virágvasárnap megünneplése, idén azonban ismét együtt zarándokolhatnak a hívek a Nagytemplomtól a Szent Anna-székesegyházig.

- idézték a közleményben Papp Lászlót (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármesterét.

Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények Forrás: Facebook


A program szerint ebben az évben a Nagytemplom előtt kezdődik Jézus bevonulásának ünneplése. A központi helyszínen igei szolgálatot végez majd Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye megyés püspöke, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Virgil Bercea, a Nagyváradi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke.

A barkaszentelés és folklórműsor után indul a zarándoklat a Kossuth tér - Virágpiac - Szent István-szobor - Csonkatemplom - Kormányhivatal útvonalon a Szent Anna-székesegyházig.
Az egyes stációknál a

helyi gyülekezetek és debreceni, erdélyi, illetve kárpátaljai színművészek közreműködésével Jézus szenvedésének állomásain elmélkedhetnek a hívek,e

bben a Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita gondolatait tartalmazó füzet is segíti majd a résztvevőket.

idézték a közleményben Palánki Ferenc Debrecen-nyíregyházi római katolikus megyés püspököt.
A keresztút végén a Szent Anna-székesegyházban a Csokonai Színház énekkarának koncertjén vehetnek részt a zarándokok, az Ács János karmester vezette énekkar Pergolesi Stabat Materét mutatja be. A debreceni virágvasárnapi programsorozat este a Református Nagytemplomban, a helyőrségi zenekar Dominica Palmarum ajándékkoncertjével fejeződik be. A koncert fővédnöke, Fekete Károly tiszántúli református püspök ennek kapcsán a világban zajló folyamatokra is utalva a béke jelentőségét hangsúlyozta - írták.

- idézték a püspököt a közleményben.