Demeter Szilárd: Kádak és választások

Tudom, hogy vízálló az órám, mégis leveszem, mielőtt beleülnék a kádba. Szokatlan időben fürdöm. Nem is fürdés ez, inkább gesztus.

Még van egy kád forró vizem akkor, amikor akarom.

Legkevesebb két kádhoz van állandó használati jogom. Ha a szüleimét is beleszámolom, akkor három. A harmadik kád az örökség, osztozunk rajta, amióta a szüleim nagyszülőkké váltak, csorbulnak a kádhasználati jogok, először az unokák.

Boldogság van, bármikor fürödhetnek. És ez így van jól.

Az én gyermekkoromban, a román kommunista diktatúrában hetente kétszer volt melegvíz, már ha jutott elég nyomás a rendszerbe, hogy a negyedik emeleti panelbe is feljöjjön. A nagyszüleimnél falun fazékban melegítettük, lavórban pancsoltunk, háborús nemzedék, nem flancolt központi fűtéssel. A cserépkályha a biztos, nagyanyám a fatüzelést nem cserélte volna gázra. Erdő alatt laktak, a fát ismerték, fel tudták mérni, hogy mennyi van, meddig lehet elég. A gáz meg vagy jön, vagy nem, nem saját döntés. A nagyszüleim bölcs emberek voltak, láttak már mindent, világháborút, kommunista diktatúrát, és tudták, ami volt, az lehet is. Vagy másképpen: ami visszatérhet, az nem múlt el. Ilyeneket tanultam tőlük.

Ahol a kád, ott az otthon. Amíg van egy kádnyi forró víz, amibe beleülhetek, addig nincs világvége. De lehet, és ez a lehetőség elgondolkodtat.

Ahogy a koronavírus is megmutatta, hogy lehetséges világjárvány, tehát érdemes felkészülni rá, hogy az orosz invázió Ukrajnában csak előjáték. Lehetséges alternatíva maradt a háború elindítása. A Nyugat kényszerpályán mozog, követi és nem alakítja az eseményeket. Tudják, tudjuk, ha Putyin csak félgyőzelemmel is vonul vissza, akkor az égvilágon semmi akadálya nem lesz annak, hogy Kína, India vagy a Közel-Kelet háborúban született országai is nekiálljanak bombákkal újrarajzolni a határokat.

És egyelőre Putyin áll nyerésre. Minden háborús nap azt bizonyítja a Nyugat ellenlábasainak, hogy a király meztelen, ennyit tudnak, tudunk: kitiltjuk az orosz macskákat, és kivonul a Meki meg a Netflix/Spotify/Youtube, meg a Meta. Képzeljük el, mekkora visszatartó ereje lehet ennek, mondjuk, a kínai és az iraki-iráni döntéshozóknál...

A gazdasági szankciókkal magunkat lőjük lábon. Az a döntés, hogy beleállunk katonailag is, még rosszabb lenne. Rengeteg ember halálát okozná. Ráadásul a történelem tanítása szerint minden győztes háború egy új háborúnak ágyaz meg.

Tehát csak rossz és rosszabb választásaink vannak.

A globális ellátólánc szétszakadása (figyeljünk majd az orosz búzaexportra!), a többközpontú konfliktuszónák kialakulása esetén Afrika csődbe megy, vagyis erősödni fog a migráció. Mindezt egy gyengülő Európai Unióban... Nehéz idők várnak ránk.

Az órámat, amiről tudom, hogy vízálló, már leveszem fürdés előtt. Nem szeretnék új órára költeni, már ez is fölösleges volt, okosóra, jelez egy rakás mindent, tele vagyok olyan információval, amelyek nélkül egészen tűrhetően elvoltam, mielőtt még ránk szabadították volna az összes lényeges és lényegtelen tudást.

Ha a kenyeret mélyhűtőbe teszed, sokáig eláll. Kiolvasztod, eheted. Ez például fontos tudás. Amíg van áram a mélyhűtőhöz. Hogy mi ehető és mi nem kint a mezőn, erdőben. Ez is fontos tudás. Melyik szerszám mire való, hogyan kell használni, ha van áram - és melyik a kézi megfelelője, ha nincs.

Olyan eszközt vásárolj, ami javítható. Ez is szempont. Az okosórámat nem tudnám megjavítani.

Mi történne a lakásodban egy áramszünet esetén? Van megoldásod rá?

Vannak könyveid, tudsz még olvasni? Mármint ismered a betűket, persze, de tudsz úgy olvasni legalább egy órát, hogy nem nézel a telefonodra? Milyen élelmiszerből kell a napi igénynél több, és azokat hogyan kell tárolni, hogy ne romoljanak meg?

Valamelyik nyáron édesapámmal a határt járva megjegyeztem: milyen szépen kizöldült a hegyoldal. Hát igen, bólintott az öreg, ott régebb pityóka volt. És minden portán legalább egy évre való élelmiszer, ha netán beütne a matatós ménkű. Most meg ha bezár a bót, csóválta a fejét édesapám, akkor holnaptól nincs mit enni.

Egy világjárvány remélt vége, egy félt háború kezdete között ülök a kádban, és próbálom számba venni, mit tehetek azért, hogy a család minél nagyobb biztonságban legyen. Egy bizonyos: bármiféle választás, - országgyűlési vagy önkormányzati - innen kezdve számomra nem politikai, hanem egzisztenciális kérdés. Nagyon nem mindegy, kinek kölcsönzök hatalmat az engem érintő döntések meghozatalára. Ezért is szavazok a Fideszre. Futóbolondokra nem bízhatom a családom biztonságát.

A feleségem bekopog, hogy megjöttek a barátaink, kezdődhet a flekkensütés, napfényes hétvége, békeidő.

Felcsatolom az órámat, nem az időt méri, nem azért hordom: egyszerűbb, mintha a telefonommal a farzsebemben vágnék fát, raknék tüzet. Az óra a csuklómon rezegni fog, ha hívnak.

Így élek évek óta: bármikor, bárhol elérhetőnek kell lennem. Még inkább így kell élnem. Nincs menekvés a valóság elől.

A fürdőkád a legjobb barátom.