Áder János: A fiatalok jövőjéről szól a fenntarthatóság

ÁDER János
Budapest, 2021. november 30. Áder János köztársasági elnök (j) megtekinti a Green Drops Farm Kft. kiállítóhelyét a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expón a Hungexpo A pavilonjában 2021. november 30-án. Áder János államfő bejárta az expó kiállítási területét, a standoknál a fenntarthatóságot szolgáló, környezeti innovatív rendszerekről, megoldásokról informálódott. A november 30. és december 5. között a Hungexpón megtekinthető expón több mint 180 kiállító vesz részt, amelyek például a vízgazdálkodás, hulladékgazdálkodás, agrárgazdálkodás, energetika, és a közlekedés területén nyújtanak környezetbarát és fenntartható megoldásokat, szolgáltatásokat. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
A fiatalok jövőjéről szól a fenntarthatóság, hiszen az ő sorsuk múlik a környezeti egyensúly megőrzésén - mondta Áder János köztársasági elnök a Planet 2021 expón tett csütörtöki látogatásakor Budapesten.
Vágólapra másolva!

Az államfő hangsúlyozta, hogy az emberi felelőtlenség könnyen tönkreteheti az évmilliók alatt kialakult élővilágot, ezért nem mindegy, mennyi hulladék terheli a környezetet, milyen lesz a levegő, a víz, a termőföld minősége. A felelősség közös, hiszen a fenntarthatóság a mindennapi döntéseken is múlik - tette hozzá.

Áder János köztársasági elnök (j) megtekinti a Green Drops Farm Kft. kiállítóhelyét a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expón a Hungexpo A pavilonjában 2021. november 30-án Forrás: MTI/Bruzák Noémi
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!