Augusztus közepére készül el a Parlament új díszkivilágítása

Vágólapra másolva!
A Lisys Fényrendszer Zrt. nyerte el az Országház díszkivilágításának kiépítésére kiírt közbeszerzési eljárást - írja a Napi Gazdaság. Bruttó 600 millió forintért több mint hatszáz lámpatestet és fényforrást szerelnek fel az épület homlokzatára és a tetőzetére.
Vágólapra másolva!

Az államalapítás ünnepére már új díszvilágítást kap az Országház - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság. Nettó 484 millió forintos (áfával együtt 606 millió forintos) árajánlatával ugyanis a Lisys Fényrendszer Zrt. nyerte el az Országház díszkivilágításának kiépítésére kiírt közbeszerzési eljárást - írja a gazdasági napilap.

A Lisysnek a Parlament dunai homlokzatának az alsó- és felsőházi tetőzete, az épületvégi tető, a kupola és a kőtornyok világítását kell felszerelnie augusztus 10-ig. A gazdasági napilap írása szerint a cég több mint hatszáz lámpatestet és fényforrást helyez ki, a homlokzati és tetőzeti elemek sárga fényű megvilágítást kapnak.

Az Országgyűlés Hivatala a teljes díszvilágítás megvalósításának értékét előzetesen nettó 900 millió forintra becsülte, ebből a Lisys által elnyert munkáét 500 millióra. A további beruházásokra újabb hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzést bonyolít le a hivatal, erre a közbeszerzési törvény lehetőséget ad, mivel kiegészítő munkáról van szó.

Mint arról korábban az [origo] beszámolt, eredetileg a költségvetés átláthatóságának erősítésére, az új törvények hatástanulmányaira, "beárazására" szánták azt a 470 millió forintot, melyet a Parlament díszkivilágítására költenek. A korábbi Költségvetési Tanács megtakarításai ugyanis az Országgyűlés Hivatalához kerültek. Erről bővebben itt olvashat.