Fontos dolgot tett közzé a NAV az év végéről

NAV, Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti adó-és Vámigazgatósága és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, BKIK, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Budapest, adó, hivatal, ügyintézés, cégtábla
Budapest, 2022. április 18. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak Budapesti Adó-és Vámigazgatósága Központi Ügyfészolgálata cégtáblája az egykori AFIT (Autófenntartó Ipari Tröszt) 4-es számú Autójavítója, a Spirál szervíz helyén, a Zoboki-Demeter & Társaik Építésziroda tervei alapján emelt Spirál Irodaházon a főváros XIII. kerületében, a Dózsa György 128-132. szám alatt. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Változik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélfogadása az ünnepi időszakban – derül ki a NAV közleményéből. Mutatjuk, mikre érdemes figyelniük azoknak, akik személyes ügyintézést választanak!
Vágólapra másolva!

A tájékoztató szerint az, aki személyesen keresné fel a hivatalt, a két ünnep közt nyitvatartó ügyfélszolgálatokról a NAV honlapján, az Ügyfélszolgálat-keresőben tájékozódhat.

A vármegyeszékhelyek központi ügyfélszolgálatai, valamint a fővárosban a NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága ügyfélszolgálata (Budapest XIII. ker., Dózsa György út 128-132.) az alábbi időben fogadják az ügyfeleket december 27. és 28. között:

  • 2023. december 27.: 8:30 – 12:30
  • 2023. december 28.: 8:30 – 12:30
  • 2023. december 29.: zárva

A NAV Infóvonala a 1819-es telefonszámon ugyancsak a fenti nyitvatartási időben hívható.

Az adóügyek elektronikusan is intézhetők, aki teheti, válassza az elektronikus megoldásokat

– kéri ügyfeleitól az adóhatóság.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak Budapesti Adó-és Vámigazgatósága Központi Ügyfészolgálata cégtáblája Forrás: MTI/Róka László

A tájékoztatás szerint ügyintézés a közigazgatási szünet alatt is kezdeményezhető elektronikusan a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. Mint az már nyár végétől ismert, idén is téli igazgatási szünet lesz a közgigazgatásban. A kormányrendelet alapján a mostani télen 2023. december 27-től 2024. január 1-jéig tart majd a közigazatási szünet.