Hátborzongató látványt nyújt a "Görög Disneyland"-nek nevezett elhagyatott kastély

Agrili kastély
Vágólapra másolva!
A "Görög Disneyland" nevet kapta az a Párizs impozáns csillogásától távoli, az európai kontinenstől messze található lőréses oromzatú és többtornyos varázslatos kastély, amely fantasztikusan izgalmas régi csatákat idéz meg. Jelenlegi állapota mégis elhagyatottságról és pusztulásról árulkodik. 
Vágólapra másolva!

Görögország nyugati partja mentén, Olümpiától Pülosz felé haladva Filiatra irányában Kyparissia várostól mintegy tíz kilométernyire van egy útjelző tábla, amely az Agrili Kastély megközelíthetőségét mutatja. Ezzel a kis kitérővel egy az ókori görög mitológiából nagyon népszerű lovagokat és szárnyas sárkányokat felelevenítő birodalomban találhatjuk magunkat. Ilyen a bámulatos, bár kissé furcsa Agrili mesevára.

A kastélyt az 1960-as években egy Amerikában született, de görög felmenőkkel is rendelkező orvos, Dr. Charalambos Fournarakis építette, aki sebészként szerzett vagyont Chicagóban. Nyugdíjba vonulása után visszatért Görögországba, Filiatra, ahol jótevőként szeretett volna nyomot hagyni maga után abban a városban, ahonnan a családja származik. A kastélyt azzal a szándékkal készítette, hogy ez legyen az elsődleges lakóhelye.

Az Agrili kastély Forrás: wikimedia - Choliamb

Feljebb az úton, az Eiffel-torony makettjét is ő építette.

Azóta ezt a kastélyt múzeumként és szállodaként is hasznosították már.

A fehér tornyos álerődítmény esetlenül áll a tengerparton, Filiatra városának közelében és tele van bizarabbnál bizarabb figurákkal: a bejárat elé őrt állítottak, bent pedig ijesztő szobrok sokasága és egy hatalmas faló áll.

Az óriási lónak minden bizonnyal a trójai faló szerepét szánták, és egykor a kastély tulajdonosának könyvtára is volt. Mellette a két figura a görög mitológia kulcsszereplői, Athéné és Poszeidón.

A vár már évek óta nem fogad látogatókat, egyre jobban elönti a szemét és a természet vad burjánzása, falait pedig graffitik díszítik. Ez azonban messze került Dr. Fournarakis eredeti elképzelésétől, aki annak idején azt állította, hogy a kastély a "nagymamák meséit" hivatott megtestesíteni. A mesebirodalom jövője bizonytalanná vált, annak ellenére, hogy a helyi hatóságok látnak benne potenciált, és tárgyalások is folynak az esetleges újranyitásáról.

Forrás: Daily Star, Atlas Obscura