Engedélyt kapott Elon Muskék agyimplantátuma, jöhet a gondolattal irányítás

agyi implantátum
Az agy működésének és betegségeinek vizsgálatát érintő kutatásokat végeztek el
Vágólapra másolva!
Az Elon Musk dollármilliárdos technológiai vállalkozó Neuralink nevű, az agyba ülthető chip fejlesztéséről ismert startupja bejelentette, hogy engedélyt kapott a fejlesztés önkénteseken való kipróbálására. A cég közleménye szerint független vizsgálóbizottság adott zöld utat az első humán klinikai kísérletekhez, melyben bénult betegekbe ültetve tesztelnék az agyimplantátumot.
Vágólapra másolva!

A vállalat elsősorban olyan önkéntesek jelentkezését várja a kísérletekhez, akik a nyaki gerincvelőjük sérülése miatt, vagy laterális szklerózis miatt bénultak meg. A Neuralink az ő fejükbe helyezné el az agy-számítógép interfésznek tekintett implantátumot (BCI), az agy mozgáskoordinációért felelős területére, egy robot által elvégzett beavatkozással.

A vállalat kezdeti célja az, hogy az alanyok mozgatni tudják egy számítógép egerét, vagy billentyűket üssenek le egy csatlakoztatott eszközön az implantátumon keresztül - lényegében a gondolataik segítségével.

Azt a Neuralink nem közölte, hány személyt vonnának be a klinikai kísérletekbe, melyek várhatóan hat éven át tartanak. A cég korábban arról számolt be, hogy 10 betegbe ültetnék be az eszközt, erről tárgyaltak az illetékes amerikai szövetségi hatósággal, az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalallal (FDA). A Neuralink jelenlegi és korábbi alkalmazottai a Reuters szerint azt árulták el, hogy a hatóságnak korábban komoly biztonsági aggályai voltak az eszközzel kapcsolatban, és egyelőre nem tudni, hogy a cég által megcélzott tíz fős keretből végül hány fő bevonását hagyták jóvá.

Illusztráció Forrás/képillusztráció: Getty Images/Science Photo Library RM/This content is subject to copyright./Pasieka

Az bizonyos, hogy Musknak személyesen, illetve cégének is komoly ambíciói vannak chipjükkel kapcsolatban.

Annak gyors sebészeti behelyezése ugyanis - állításuk szerint - megkönnyítené olyan állapotok kezelését illetve javítását is, mint a súlyos elhízás, az autizmus, a depresszió illetve a skizofrénia.

Ugyanakkor a Neuralink már májusban azt közölte, engedélyt kaptak az emberi kísérletek megkezdésére - épp akkor, amikor a céget a szövetségi hatóságok szigorú ellenőrzés alá vetették az állatkísérletek miatt. Erről az Origo ebben a cikkében számolt be. A Guardian felidézi: a Neuralink valóban megkapta a jóváhagyást tavasszal a klinikai kísérletekre, de az FDA azóta sem közölte, végül milyen módon oldódtak fel a korábban megfogalmazott aggályaik.

A Reutersnek nyilatkozó szakértők szerint, ha a BCI sikeres is lesz az emberi felhasználásban a klinikai kísérletek során, legalább egy évtizednek kell eltelnie ahhoz, hogy a vállalat kereskedelmi termékként hozhassa forgalomba a chipet.