Újabb beruházások készültek el a Budavári Palotanegyedben - képek

Habsburg-kapu, Halászó gyerekek kútja, Budavári, Palotanegyed, műemlék, Nemzeti Hauszmann Program, Várkapitányság
A Budavári Palotanegyed újabb műemlékei születtek újjá a Nemzeti Hauszmann Program keretében, amelyeket adventi vásárral és egy különleges, ünnepi kiállítással együtt adott át a Várkapitányság. Az eseményen beszédet mondott: Sikota Krisztina, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese és Kiss Henrietta, a Várkapitányság sétavezetője mutatja be a felújított műemlékek történetét.
Vágólapra másolva!
Átadták a Budavári Palotanegyedben kedden a Nemzeti Hauszmann Program keretében megújult Habsburg-kaput, valamint a Halászó gyerekek kútját és teraszát, amely szabadtéri kiállítással és adventi vásárral várja a látogatókat.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Hauszmann Program célja helyreállítani a Budavári Palotanegyed világörökségi helyszínhez méltó állapotát, egyben kialakítani egy olyan városrészt, amely színvonalas eseményekkel és programokkal szólítja meg a közönséget - mondta el a beruházás helyszíni sajtótájékoztatóján a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese.

Az alábbi galériában a megújult műemlékek láthatók:

Habsburg-kapu, Halászó gyerekek kútja, Budavári, Palotanegyed, műemlék, Nemzeti Hauszmann Program, Várkapitányság
Habsburg-kapu

Halászó gyerekek kútja

Sikota Krisztina emlékeztetett arra, hogy idén megnyílt a palota rekonstruált Szent István-terme, majd az eredeti formájában visszaépített Lovarda is, melynek környezetében megújult a Csikós-udvar, visszaépítették a Stöckl-lépcsőt és a Hauszmann-rámpát, valamint új lifteket alakítottak ki.

A program fontos állomása a Sándor-palota előtti Habsburg-kapu, az onnan a dunai teraszokig vezető lépcső, valamint a Halászó gyerekek teraszának megújítása is. A díszes építmény Hauszmann Alajos tervei szerint készült, a kovácsoltvas kapu és a kerítés pedig Jungfer Gyula munkája. Mint emlékeztetett, a kerítés sarkára nemrég került vissza Donáth Gyula grandiózus turulszobra, amely szintén teljes körű helyreállításon esett át.

A Habsburg-kapu Hauszmann Alajos tervei szerint készült, a kovácsoltvas kapu és a kerítés pedig Jungfer Gyula munkája. Fotó: Polyák Attila - Origo

Kiss Henrietta, a Várkapitányság sétavezetője felidézte, hogy a második világháborúban sérüléseket szenvedett Habsburg-kapu helyreállítását a hetvenes-nyolcvanas években végezték el, az építmény állapota azonban azóta sokat romlott. Most helyreállították a kapu kőfelületét, pótolták a hiányzó kovácsoltvas betéteket és megoldották a vízelvezetési problémákat is.

A tavaly megújult Mátyás kútja után 2021 végére a Halászó gyerekek kútjának rekonstrukciója készült el, a szobor körül pedig az eredeti méretére építették vissza a kútmedencét, de helyreállították a környező zöldfelületeket és burkolatokat is.

A Halászó gyerekek kútja Fotó: Polyák Attila - Origo

Az 1900-ban átadott Halászó gyerekek kútja Senyei Károly szobrász alkotása, amely egy óriási harcsával viaskodó kisfiúkat és egy őket figyelő kislányt ábrázol.

Az újjászületett Halászó gyerekek terasza egy, a Várnegyed múltját megidéző, ünnepi szabadtéri kiállítással és adventi vásárral nyílt meg a nagyközönség számára.

Kőrösi Gábor, a Várkapitányság kommunikációs igazgatója a Nemzeti Hauszmann Program jelenleg zajló beruházásairól szólva elmondta, hogy a Dísz téren már megkezdték az egykori Honvéd Főparancsnokság és a Vöröskereszt-székház rekonstrukcióját, a Szent György téren pedig a József főhercegi palota, valamint alatta a Fehérvári-rondella helyreállítását, de folyamatban vannak a Budavári Palota A és B épületének rekonstrukciójához szükséges kutatások is.