Jelentős változások történtek az ingatlanalapoknál

WestEnd City Center, Demján Sándor galéria
A budapesti WestEnd City Center bevásárlóközpont.
Vágólapra másolva!
Miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem kötelező érvényű ajánlással újraszabályozta az ingatlanalapok piacát, a hetekben megállt, majd csökkenésbe fordult az alapok növekedése. Elvileg új sorozatokat hozhatnak majd létre, de ezek már várhatóan nem lesznek olyan népszerűek. Cikkünkben ismertetjük az új szabályozást - heti befektetési ötletek.
Vágólapra másolva!

Május közepén lépett hatályba az MNB ingatlanalapokra vonatkozó új ajánlása, amelynek lényege az, hogy az ingatlanalapok korábban kibocsátott sorozatainak maximális méretet kell szabni. Ezen túl pedig csak olyan befektetési jegyek adhatók el a befektetőnek, amelyek vagy ezen határ alatt vannak, vagy pedig visszaváltásuk késleltetett. Emellett az új sorozatoknál hat hónapos visszaváltási időt kell majd kikötni - foglalja össze a változásokat a privátbankár.hu cikke.

Mi áll emögött?

Az ingatlanalapok nagy dilemmája – legalábbis Magyarországon – az szokott lenni, hogy a likviditás terén nagy ellentmondás feszül a forrás és a befektetés között.

Az ingatlan ugyanis, főleg, ha nagy, sok száz vagy sok ezer négyzetméteres irodákról, plázákról van szó, nem adható el egykönnyen.

Forrás: MTI/Jászai Csaba

Az ingatlanalapok – és más alapok, más lakossági befektetések – kisbefektetői tulajdonosai viszont szívesen látják a pénzüket azonnal, vagy legalább pár napon belül. Ennek most, az ingatlanalapoknál részben vége szakad.

Az intézkedés fő oka az lehetett, hogy meg akarják akadályozni a 2008-as likviditási válság megismétlődését.

Abban az esetben, ha megint pénzügyi krízis törne ki. Bő tíz éve ugyanis az összes hazai ingatlanalap visszaváltását felfüggesztették néhány hónapra. Ugyanis egyes alapoknál elfogyott a készpénz, és nem tudták kifizetni a kisbefektetőket.

Forrás: Thinkstock

Mi a helyzet most a nagyobb alapokkal?

Az Erste Alapkezelő közleménye szerint az Erste Ingatlan Alap korábban forgalomban lévő befektetési jegyeinek forgalomba hozatala május 15-től szünetel. Vételi megbízás adására náluk abban az esetben van lehetőség, amennyiben a forgalomba hozott befektetési jegyek darabszáma a forgalmazási maximumként megállapított befektetési jegy darabszámhoz mérten 2.000.000.000 (azaz kettőmilliárd) darabbal csökken. Mivel egy befektetési jegy értéke most 2,4 forint körül van, ez azt jelenti, hogy akkor adnak majd el újra belőle, ha 4,8 milliárd forintnyit visszaváltanak. Május 15-én egyébként 548 milliárd volt az alap tőkéje.

Forrás: Shutterstock

Hasonló a helyzet az Erste Euro Ingatlannál, annak négymillió darabbal kell csökkennie, mielőtt újra lehet venni a régi típusú jegyekből. Ez mintegy 5,4 millió euró.

Fontos, hogy az eddig kibocsátott befektetési jegyek tulajdonosait ezek a rendelkezések nem érintik, ők a régi rend szerint válthatnak vissza.

Új, hat hónap határidővel visszaváltható befektetésijegy-sorozatról a kezelési szabályzatban egyelőre a privátbankár.hu nem talált rendelkezést.

Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!