Ismét erős évet zárt a lakossági hitelpiac

szerződéskötés
Vágólapra másolva!
Az előző évinél is gyorsabb ütemben, 37,2 százalékkal nőtt tavaly a lakossági hitelpiac, a bővülést változatlanul a lakáshitelek és a személyi kölcsönök húzták, a prognózisok szerint az idén is két számjegyű erősödés lehet - írta a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Majdnem 1500 milliárd forint értékben kötöttek új lakás- és fogyasztásihitel-szerződéseket a háztartások 2018-ban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján, a folyószámlahiteleket nem számítva 37,2 százalék volt a bővülés, az előző évi 35,1 százalék után.

Felfutott a lakossági hitelpiac Forrás: Shutterstock

A lakáscélú hitelek 850,1 milliárd forinttal részesedtek az új szerződésekből: ez 30,8 százalékos növekedés. Az éven túli kamatperiódus mellett felvett új kölcsönök súlya 2018-ban bőven 80 százalék felett állt a lakáshiteleknél, és a második féléves számok alapján ez az arány az idén tovább emelkedhet. A háztartások tavaly 649,3 milliárd forint fogyasztási hitelt vettek fel, 46,6 százalékkal többet a 2017-esnél. A folyószámlahiteleknél folytatódott a lassú zsugorodás: 3661,2 milliárd forintot vettek igénybe, 3,7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - írta a lap.

Erőteljesen, a korábbi évi adat tizedével, 3336,8 milliárd forintra bővült a lakáshitel-állomány, így nőtt a lakáshitelek aránya a lakossági hitelportfólióban: decemberben 54,3 százalék volt az egy évvel korábbi 52,2 százalékkal szemben, miközben a fogyasztási hitelek súlya 41,2-ről 39,7 százalékra csökkent.