Portóból és Párizsból hoztak el díjakat a magyar filmek

Vágólapra másolva!
Horváth László Attila a Lélekpark-ban nyújtott alakításáért a legjobb színész, míg Fazekas Máté Bence a Kilakoltatás-ért a legjobb forgatókönyv díját nyerte el a portói nemzetközi filmfesztiválon. Párizsban az ÉCU filmfesztiválon a Korai menyegző című magyar film kapta a legjobb dráma díját.
Vágólapra másolva!

Kettős magyar sikerrel zárult a hétvégén a portói nemzetközi filmfesztivál, melyet idén immár 42. alkalommal rendeztek meg. A szakmai zsűrik a fesztiválon bemutatott mindkét új magyar filmet, Odegnál Róbert és Horváth Illés Lélekpark, valamint Fazekas Máté Bence Kilakoltatás című alkotását is díjazták. Párizsban is született magyar siker a hétvégén az ÉCU nemzetközi filmfesztiválon, ahol a Csiky Gergely Színház Korai menyegző című előadásából Vékes Csaba és Olt Tamás rendezésében készült filmet díjazta a szakmai zsűri.

A Nemzeti Filmintézet színházak és filmesek együttműködését inspiráló támogatásával készült a Blue Duck Arts és a Móricz Zsigmond Színház kooperációjában a Lélekpark című fantasy-thriller. Az Odegnál Róbert és Horváth Illés rendezésében készült alkotás története egy állatkertből indul, ahol egy férfi anyaszült meztelenül ébred a krokodilok között. Nem emlékszik, hogyan került oda, és ha ez nem lenne elég, arról sem tud beszámolni, hogy hol volt az elmúlt három évben. A nem mindennapi ügy egy fiatal és fényes elméjű nyomozónőnél landol.

A Lélekpark főszerepeit Staub Viktória, Pregitzer Fruzsina és Horváth László Attila játssza, a producer Roskó Péter és Vékes Csaba volt.

Fazekas Máté Bence Kilakoltatás-a az NFI pályakezdő filmesek bemutatkozását támogató Inkubátor Programjában készült. A magyar mozikban már látható szatirikus hangvételű dramedy egy fiatal, elszánt bírósági végrehajtó és egy elkeseredett, kilakoltatás előtt álló néni heroikus küzdelmét meséli el egy végtelenül hosszú napba sűrítve. Orosz Ákos és Nagy Mari főszereplésével készült a megtörtént események által ihletett mozifilm, melyet a magyar kritikák lelkesen fogadtak. A Kilakoltatás az FP Films és a Filmfabriq koprodukciójában készült, producere Fülöp Péter és Osváth Gábor.

Vékes Csaba (Hetedik alabárdos) és Olt Tamás Korai menyegző című filmje a Csiky Gergely Színház díjnyertes előadásának szabad adaptációja, amely egy feledésbe merült, mai szemmel kissé bizarr hagyományt elevenít fel.

A főszerepet Fándly Csaba, a kaposvári Csiky Gergely színház művésze alakítja, feleségét a szintén első nagyjátékfilmes Trill Beatrix, jövőbeli lányukat pedig Német Klára, a kaposvári egyetem színészhallgatója játssza, és egy meglepetés szerepben Koltai Róbert is feltűnik az alkotásban. A producer Roskó Péter.

A Korai menyegző a Csiky Gergely Színház és a Blue Duck Arts produkciójában, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, és egyike azon alkotásoknak, amelyek az NFI színházak és filmes összefogását támogató pályázatának keretében jöttek létre.