2007 a moziban: Legjobb soundtrack

Vágólapra másolva!
Trükkös dolog filmzenét hallgatni, mert könnyen be lehet vele fürödni. Például idén szerintem a hosszúcímű Brad Pitt-westernnek volt a legjobban eltalált zenéje, de amikor pár hónappal később a film képei nélkül hallgattam meg Nick Cave és Warren Ellis kompozícióit, annyira unalmasnak találtam őket, mint a mosogatóvizet. A Juno soundtrackjét ellenben úgy imádom, hogy még nem is láttam a filmet, tele van életigenlő, fülbemászó és elképesztően cuki dalokkal, a legbájosabb közülük talán a film főszereplői által előadott Anyone Else But You. Wes Anderson többek között kifinomult zenei ízléséről is híres, minden filmjét rogyásig telepakolja jobbnál-jobb számokkal. A The Darjeeling Limited számomra annyiban marad el a korábbi válogatásaitól, hogy az Indiában játszódó sztori miatt főleg onnan származó zenéket használ, és azért a szitárból is megárt a sok. Ellenben még így is nagyon hálás vagyok neki, hogy megismertetett a Rolling Stones egyik korai gyöngyszemével (Play With Fire), valamint a filmben többször felcsendülő Where Do You Go To (My Lovely) című francia sanzonokra hajazó gyönyörűséggel is nehéz betelni. A Filmklubban már többször méltatott Hallam Foe csak jövőre érkezik a magyar mozikba, de már most érdemes rákattani a soundtrackjére, ami 16 ütős számot tartalmaz olyan bandáktól, mint a Franz Ferdinand, a Junior Boys, vagy az Orange Juice. Ez utóbbinak mindenki ismeri az énekesét, elég ha csak ennyit mondok. Aminek nagyon örültünk még idén, hogy röpke 16 évvel a sorozat befejező epizódjának sugárzása után végre megjelent a Twin Peaks második évadjának a zenéje is. Első helyre pedig beraktam a legutóbbi Tarantino-film zenéjét, még ha most úgy is érzem, hogy ha sohanapján hallom legközelebb a Chick Habit-et, az is túl hamar lesz, de tagadhatatlan, hogy a mester ismét egy tökéletes szelekcióval készült és egész nyáron nem került ki a Halálbiztos zenéje a szerkesztőségi Winampből.01. Death Proof (MP3: Smith - Baby It's You*)02. Juno (MP3: Michael Cera & Ellen Page - Anyone Else But You*)03. The Darjeeling Limited (MP3: The Rolling Stones - Play With Fire*)04. Hallam Foe (MP3: Sons And Daughters - Broken Bones*)05. Twin Peaks - Season Two Music and More (MP3: Angelo Badalamenti & David Lynch - Night Bells*)* bal gombbal rákattintasz, bejön az oldal, ott kis várakozás után a "Click here to start download..." szövegre klikkelsz és már indul is a letöltés----Kattints ide 2007 további legjobbjaiért!
Vágólapra másolva!