Ingatlanbazár logó
Ennek a cikknek a megjelenését az Ingatlanbazár támogatása is segítette.

Eladó egy Beverly Hills-i ingatlan, ami egykor Cher otthona is volt

Vágólapra másolva!
Cher az udvaron egy vízköpő szökőkutat helyeztetett el, ami a mai napig is ott van.
Vágólapra másolva!

Cher egykori Beverly Hills-i rezidenciája új életre kelt és 4,1 millió dolláros árcédulával került a piacra. Az egykori popikon és színésznő fél évtizedig élt a nemrég felújított, angol stílusú házban, amit 2013 júliusában 2,145 millió dollárért vett meg. 2018 decemberében adta el jelenlegi tulajdonosának, egy trösztnek, picike vesztességgel, hajszál híján 2,1 millió dollárért. 

CherÉnekes, cher, énekes
Cher legendás énekesnő és színésznő
Fotó: Harry Langdon/Getty Images / Harry Langdon/Getty Images

De az otthon hírességekkel teli pedigréje itt még nem ér véget. Az Egy rém rendes család Al Bandy-jaként elhíresült Ed O’Neill 1996-tól 2007-ig volt az ingatlan tulajdonosa, amikor feleségével, Catherine-nel együtt 1,9 millió dollárért eladták. 

„Egy-egy ingatlan értékét és népszerűségét jelentősen növeli, ha abban valamikor híresség lakott, mivel tagadhatatlanul vonzó, hogy olyan helyiségekben járhatnak – kelhetnek minden egyes nap, amelyek korábban egy ikoné volt” – nyilatkozta  Aneela Zaman, a Douglas Elliman ügynöke, aki kollégájával, Ernie Carswell-lel együtt intézi az eladást. 

Az 1957-ben épült, egy eldugott, privát út végén álló, négy hálószobás házat aprólékosan alakították át. Az eredmény egy olyan rezidencia lett, amely a nyugalom és a csend auráját sugározza, és olyan visszavonult hangulatot kínál, amely ezt az otthont olyan különlegessé teszi. 

image

A közel 288 négyzetméteres lakóterében egyebek mellett mesebeli ablakok, rusztikus fagerendák és kandallók találhatók. Az otthon központja a fényárban úszó, nyitott terű nappali, konyha és étkező. De van itt egy hatalmas mesterlakosztály boltíves mennyezettel, egy dolgozószoba, egy beépített reggeliző sarok is. 

Cher maga is adott a stílusából az ingatlanhoz, ezt a vízköpő szökőkút is bizonyítja, ami a mai napig megtalálható az oldalsó udvaron. Ezt egy lenyűgöző, öntöttvas marokkói kapu zár körül. Ezek az egyedi elemek nemcsak az ingatlan esztétikai vonzerejét növelik, hanem nosztalgikus emlékeztetőként is szolgálnak Cher befolyására és stílusára. A buja lombokkal körülvett telken pázsit, pihenőhelyek és még egy kis vízesés is található, amely egy sziklafalról csordogál lefelé. 

További exkluzív képekért kattintston IDE!

Cher egyébként idén bejutott a Rock & Roll Hírességek Csarnokába, olyan kollégái társaságában, mint Mary J. Blige, Dave Matthews Band, Foreigner, Peter Frampton, Kool & The Gang , Ozzy Osbourne, és A Tribe Qualled Quest