Szilvi: A bezártság szörnyű

Vágólapra másolva!
A harmadik Való Világ harmadik kiszavazottja nem bánta meg a jelentkezését: bár szerinte a bezártság ugyan szörnyű, de meg lehet szokni. Nem adta el a lelkét a médiának, de szerinte is olcsón lehet megnézni a szexjeleneit, melyek nem is voltak olyan jók. Nem változott meg és nem is tervezi. Szilvit kérdezték még régebbi és leendő titkos kapcsolatairól is, betegségéről, gyerekekről, állatokról, sőt, a nyelvéről és hajáról is.
Vágólapra másolva!

- Hogy érzed itt magad? Én egész párbaj alatt biztos voltam benne, hogy Te mész vissza, nagyon meglepődtem... Te? (Cameroon_)
- Nem lepődtem meg, Segal és Pandora után egyértelmű volt, hogy én következem. Nagyon jól érzem magam itthon.

- Milyen érzés újra kint lenni? (ikork)
- Nagyon jól érzem magam, az emberek többsége nagyon szeret, miután igazán megismernek.

- Megbántad, hogy bementél? (nkara)
- Nem bántam meg, újra bemennék.

- Ha megnyerted volna a fődíjat, a pénzből támogattál volna egy állatmenhelyet? Hiszen látom, hogy nagyon szereted a kutyáidat, amiért igen becsüllek. (moni-cat)
- Valószínű, hogy ilyen célra is ajánlottam volna fel pénzt, ez járt az eszemben, hogyha én nyertem volna, illetve ha nagyobb összeghez jutnék.

- Miért jelentkeztél? Mik a céljaid? (chapetto)
- Buliból jelentkeztem, a legnagyobb célom boldognak lenni.

- Mindig érdekelt, milyen, amikor egy ilyen hermetikus közegből kiszabadulva szembesülsz azzal a több tonna "sárral", amit itt kint a média dobál rátok. Túl lehet ezt élni anélkül, hogy belesüllyednél? Avagy becsukod a szemed, és nem foglalkozol vele? (Lylith)
- Túl lehet élni, sok sárt dobáltak rám enélkül a játék nélkül is, akkor is megoldottam.

- Kit szerettél meg a bentiek közül? (nkara)
- Pandorát.

- Pandorával ugyanolyan jóban vagy itt kint is, mint bent voltál? (MiSrEd)
- Jóban vagyunk, tartjuk a kapcsolatot.

- És kit tartasz a legesélyesebbnek a fődíj megnyerésére? (yinyani)
- Az utolsó három, érzéseim szerint Leo, Ágica, Milo.

- Szilvi, nem gondolod, hogy kicsit nevetségessé tetted magad, amikor Marcsinak papoltál arról, hogy miért közönséges, és miken változtasson? (freunder)
- Nem papoltam Marcsinak, ő a véleményemet kérdezte, amire én válaszoltam.

- Mit gondolsz Frenkiről? Meg fog változni így, hogy kiestél? (yinyani)
- Nem hiszem, hogy megváltozik.

- Szerinted miért szavaztak ki a villából? (Metaxa^)
- A nagy pofám miatt.

- Hiányzik a férjed? Vagy ki hiányzik legjobban a villából? (mollika_)
- Hiányzik, más nem hiányzik, csak ő.

- Mennyire volt őszinte a kapcsolatotok Frenkivel, mennyire játszott benne szerepet az a tény, hogy csak így kerülhettél be a Villába? (ikork)
- Nem csak így kerülhettem volna be a Villába, egyedül jelentkeztem a játékra. A kapcsolatunk 100%-ig őszinte.

- Nem gondolod, hogy néha elég közönséges voltál? (neferra)
- Ilyen vagyok.

- Szerinted ki lesz a következő? (didiike)
- Indián vagy Marcsi.

- Ágica & Leo össze fog jönni szerinted a játék alatt? (Petra999)
- Nem, biztos hogy nem.

- Próbáltál már valamilyen kábítószert? (moni-cat)
- Persze, ki nem?

- Nem tűnnek a bent lévő emberek kicsit egyszerűnek? Mert kinézik Leót, mert sokat gondolkodik! Szerinted is baj gondolkodni? (homer_)
- Nem baj gondolkodni, de túlzásba vinni, az baj.