Rémisztő felfedezés: ez történik, ha nem alszunk eleget

Vágólapra másolva!
Az elégtelen alvás a modern kor gyakori velejárója, ám ha nem alszunk mindig annyit, amennyit szeretnénk, akkor érdemes elgondolkodnunk egy, a közelmúltban megjelent tanulmány eredményein, amely szerint azoknál az embereknél, akik éjszakánként hat óránál kevesebbet alszanak, nagyobb a 2-es típusú cukorbetegség kockázata. Az alvás és a cukorbetegség közötti kapcsolat ugyanis igencsak összetett.
Vágólapra másolva!

Az alvás és a cukorbetegség közötti kapcsolat

A kutatók a UK Biobank adatait elemezték, amely az egészségügyi és orvosi kutatások globális forrásaként szolgáló, nagy biogyógyászati adatbázis. A szakemberek összesen 247 867 felnőtt adatait vizsgálták; több mint egy évtizeden keresztül követték az egészségi állapotukat. 

Szerettük volna megérteni az alvás időtartama és a 2-es típusú cukorbetegség közötti összefüggéseket, valamint azt, hogy az egészséges táplálkozás csökkentheti-e a rövid alvás hatását a cukorbetegség kockázatára

 – mondta Giuliana Murfet , a Sydney-i Műszaki Egyetem Egészségügyi Karának alkalmi akadémikusa a ScienceAlert online tudományos portálnak.

Komoly kapcsolat van az alvás és a cukorbetegség kockázata között
Komoly kapcsolat van az alvás és a cukorbetegség kockázata között
Fotó: Shutterstock

Megkérdezték a résztvevőket, hogy nagyjából mennyit tudtak aludni 24 óra alatt. Az átlag hét-nyolc órát jelentett, ami normális alvásnak tekinthető. 

A rövid alvás időtartamát a tudósokhárom kategóriára bontották:

  • enyhe (hat óra),
  • közepes (öt óra) és
  • extrém (három-négy óra). 

A kutatók ezután az alvási adatokat az emberek étrendjére vonatkozó információkkal együtt elemezték és a résztvevők mintegy 3,2 százalékánál diagnosztizáltak 2-es típusú cukorbetegséget a követési időszak alatt. 

Az egészséges táplálkozási szokások a cukorbetegség általános kockázatával jártak együtt, amikor az emberek egészségesen étkeztek, de napi hat óránál kevesebbet aludtak, miközben megnőtt a 2-es típusú cukorbetegség kockázata a normál alvási kategóriába tartozókhoz képest.

 A szakemberek azt találták, hogy az ötórás alvás 16 százalékkal nagyobb kockázatot jelent a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásában, míg a három-négy órát alvók kockázata már 41 százalékkal magasabb volt a hét-nyolc órát alvókéhoz képest.

 

Miért növelheti a rövid alvás a cukorbetegség kockázatát?

Az új tanulmány szerint a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél a szervezet ellenállóvá válik az inzulin nevű hormon hatásával szemben, és lassan elveszíti a hasnyálmirigyben az elegendő inzulintermelés képességét. Az inzulin viszont azért fontos, mert szabályozza a vérünkben lévő glükózt (cukrot), amely az elfogyasztott táplálékból származik, azáltal, hogy segít a szervezetben lévő sejtekbe szállítani.

Nem ismerjük pontosan az okokat, hogy a kevesebbet alvó embereknél miért lehet nagyobb a 2-es típusú cukorbetegség kockázata. Korábbi kutatások azonban kimutatták, hogy az alváshiányos emberek vérében gyakran megnövekednek a gyulladásos markerek és a szabad zsírsavak, amelyek rontják az inzulinérzékenységet, ami inzulinrezisztenciához vezethet. Ez azt jelenti, hogy a szervezet nehezen tudja megfelelően használni az inzulint a vércukorszint szabályozására, ami ezért növeli a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát

 – magyarázta ShanShan Lin, a Sydney-i Műszaki Egyetem Közegészségügyi Karának adjunktusa.

A tudósok kapcsolatot azonosítottak az alvás és a 2-es típusú cukorbetegség kockázata között
A tudósok kapcsolatot azonosítottak az alvás és a 2-es típusú cukorbetegség kockázata között.
Fotó: Shutterstock

Hozzátette: azok az emberek, akik nem alszanak eleget, valamint azok, akik rendszertelenül alszanak (például a váltott műszakban dolgoznak), megzavarják a szervezetük természetes, cirkadián ritmusát. Ez viszont 

felboríthatja az olyan hormonok felszabadulását, mint a kortizol, a glukagon és a növekedési hormonok, amelyek a szervezet változó energiaszükségletét elégítik ki és általában szépen egyensúlyban tartják a vércukorszintet. 

Ha azonban megsérülnek, az csökkentheti a szervezet glükózkezelési képességét a nap előrehaladtával.

Mindezek a tényezők pedig hozzájárulhatnak a 2-es típusú cukorbetegség fokozott kockázatához, amely a hat óránál kevesebbet alvó embereknél tapasztalható.

Korábban a kutatások már kimutattak egy úgynevezett „U-alakú” összefüggést az alvás időtartama és a 2-es típusú cukorbetegség kockázata között. Több tanulmány áttekintése szerint a napi hét-nyolc óra alvás jár a legalacsonyabb kockázattal.

 

Jó alvás, egészséges táplálkozás

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás az egészséges életmód fontos része, ami úgy tűnik, hogy csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. Az új tanulmány és más bizonyítékok alapján valószínű, hogy a cukorbetegség kockázatát illetően a hét-nyolc óra alvás lehet az ideális. A szakemberek szerint az alvás időtartama és a cukorbetegség kockázata közötti kapcsolatot azonban más tényezők is befolyásolhatják, például az alvás minősége és az életmód egyéni különbségei.

Komoly következményekkel járhat, ha nem alszunk eleget
Komoly következményekkel járhat, ha nem alszunk eleget
Fotó: Shutterstock

Bár a kutatás eredményei megkérdőjelezik, hogy az egészséges táplálkozás enyhítheti-e az alváshiánynak a cukorbetegség kockázatára gyakorolt hatását, közben számos bizonyíték mutat rá az egészséges táplálkozás előnyeire az általános egészség szempontjából.

A tanulmány szerzői közben elismerik, hogy nem mindig lehetséges eleget aludni, de azt javasolják, hogy a napközbeni nagy intenzitású intervallumos testmozgás ellensúlyozhatja a rövid alvás cukorbetegség kockázatára gyakorolt lehetséges hatásainak egy részét. Hozzáteszik: valójában bármilyen intenzitású testmozgás javíthatja a vércukorszintet.