Az eddig véltnél is gyorsabban olvadnak az Alpok gleccserei

Alpok
A Keleti-Alpok egyik hegylánca Tirolban
Vágólapra másolva!
Az eddig véltnél is gyorsabban olvadnak az Alpok gleccserei az éghajlatváltozás miatt: legkésőbb az évszázad végéig 3500 méter alatt már nem lesznek jégfolyamok - mondta Olaf Eisen német gleccserkutató.
Vágólapra másolva!

A négyezer méteren vagy ennél magasabban fekvő gleccsereknek még száz évük lehet

Míg korábban a gleccserek folyamatosan húzódtak vissza, most - a tavalyihoz hasonló szélsőséges éveket követően - hasadékok nyílnak gleccsernyelveken. Eisen szerint ha a tendencia folytatódik, harminc éven belül eltűnhetnek a gleccserek az Ötztalból, amely a hegyi sportok szerelmeseinek egyik kedvelt területe Tirolban.

A Keleti-Alpok egyik hegylánca Tirolban Forrás: Elter Tamás

A 4000 vagy 4500 méter feletti alpesi gleccsereknek még további száz évük lehet,

mielőtt valószínűleg nagyrészt eltűnnek - hangsúlyozta a kutató, aki szerint a folyamatot megállítani már nem, csak mérsékelni lehet. A Föld gleccserei még akkor is elveszítenék tömegük ötven százalékát 2100-ig, ha a légkör jelenlegi szén-dioxid-tartalma stabil maradna, ami azonban nem így van.

A globális hőmérséklet emelkedése a svájci Alpok gleccsereinek zsugorodását okozzák Forrás: https://www.bbc.com/news/world-europe-62689707

Ha a szén-dioxid-kibocsátás a jelenlegi ütemben folytatódik, akkor 80-90 százalékos csökkenés fenyeget. Ha sikerülne nullára csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, akkor a gleccserek visszahúzódását is csökkenteni lehetne - magyarázta Eisen.

Jelenleg megállíthatatlan a gleccserek olvadása

Ha hosszú távon sikerülne szén-dioxidot kivonni a légkörből, a gleccserek újra növekedhetnének.
"Jelenleg ez technikailag nem lehetséges, és valószínűleg nem is lesz lehetséges a következő húsz évben" - tette hozzá a kutató.

Könnyen lehetséges, hogy 2100-ra teljesen jégmentessé válik az Alpok Forrás: Thinkstock

A professzor szerint fel kell hagynunk a fosszilis energiahordozók használatával, hogy megállíthassuk a széndioxid szintjének emelkedését a légkörben, hosszú távon pedig csökkenthessük azt. "Ha ezt 2050-ben kezdjük csak el, akkor már túl késő lesz a gleccserek számára" - hívta fel a figyelmet.

(Forrás: MTI/dpa)