Ritka textíliák, kosarak és kötelek: de mit jelképzenek?

neolitikum, víz alatt, régészet
A kora neolitikumból származó textíliákat, kosarakat és köteleket tártak fel Róma közelében
Vágólapra másolva!
Az olaszországi La Marmotta víz alá süllyedt településén végeztek ásatásokat a régészek Róma közelében, ahol a kora neolitikumból származó textíliákat, kosarakat és köteleket tártak fel.
Vágólapra másolva!

Ahogy arra a szakemberek emlékeztettek, La Marmotta-t 1989-ben fedezték fel először a Bracciano-tó vize alatt, amely egy vulkanikus eredetű Circum-Alpesi-tó az olasz Lazio régióban. A tó eredetét az intenzív vulkáni és tektonikus tevékenységnek köszönheti, amely során a magmakamra összeomlott, létrehozva azt a területet, amelyet jelenleg a tó foglal el.

A kora neolitikumban egy tóparti település alakult ki itt, amely ma mintegy 300 méterre fekszik a modern partvonaltól, körülbelül 11 méteres mélységben.

A településen végzett víz alatti felmérések több ezer facölöpöt és tartóoszlopot dokumentáltak a tófenéken; ezeknek a térbeli eloszlása teszi lehetővé legalább 13, egymással párhuzamosan elhelyezkedő házszerkezet azonosítását.

Az archeobotanikai és zooarcheológiai leletek jól fejlett, mezőgazdasági gazdálkodást folytató közösségre utalnak,

a korábbi vizsgálatok kecskék, juhok, szarvasmarhák, sertések és kutyák, valamint számos vadon élő emlősfaj maradványait találták, köztük gímszarvas (Cervus elaphus), őz (Capreoluscapreolus), őstulok (Bos primigenius) és vörös róka (Vulpes vulpes) maradványait.

A kora neolitikumból származó textíliákat, kosarakat és köteleket tártak fel Róma közelében Forrás: Museo delle Civiltà-Mario Mineo

A település feltárása folyamatban van, a becslések szerint eddig csak a lelőhely mintegy 25 százalékát tárták fel. A megmaradt régészeti maradványok teljes kiterjedésének pontos meghatározásához azonban további vizsgálatok szükségesek.

A település elhagyásának lehetséges okát a kutatók a tó vízszintjének gyors emelkedéséhez kötik; úgy tűnik, hogy a lakosok sietve távoztak, miközben hátrahagyták a holmijukat, például szerszámokat, az edényeket, sőt a kenukat is.

Az Antiquity tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban a régészek kosár-, kötél- és textilmaradványok ritka együttesét, valamint az ezek előállításához használt eszközök egy részét tárták fel.

– mondták a tudósok a HeritageDaily online tudományos portálnak.

A textiltöredékeket jelenleg a Koppenhágai Egyetem csapata elemzi, amelyek feltehetően növényi szálakból készültek. A binokuláris mikroszkópos alaposabb vizsgálat során a szakemberek lenszálakat találtak, amelyeket az ókori kultúrák gyakran használtak textíliák készítéséhez. A tanulmány során összesen 28 zsinór-, és 43 kosártöredéket is azonosítottak, amelyek egy része élelmiszermaradványt tartalmaz.

A textilgyártás további bizonyítéka 78 szövőszék, három orsó és 34 teljes vagy töredezett faszerszám felfedezése.

A tanulmány szerzői szerint a faszerkezetek és a különféle romlandó anyagokból készült tárgyak kiváló megőrzése sokkal teljesebb megértést adhat ezeknek a korai gazdálkodó társadalmaknak a technikai összetettségéről, ami talán még a kézműves szakemberek létezésére is utalhat.