Kovalenko-medállal ismerik el Karikó Katalin és kutatótársa munkáját

Karikó Katalin
Karikó Katalin, a világhírű magyar származású biokémikus újabb rangos elismerésben részesült
Vágólapra másolva!
Karikó Katalin és kutatótársa, Drew Weissman kapja meg közösen az idei Kovalenko-medált, az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia (NAS) orvostudományi kutatásokért járó, kétévente odaítélt elismerését - jelentette be hétfőn az amerikai kormányt tudományos kérdésekben segítő testület.
Vágólapra másolva!

Az mRNS kifejlesztésben elért eredményeit díjazzák

A szervezet honlapján olvasható közlemény szerint a két kutató munkája lehetővé tette az mRNS-technológia hatékony alkalmazását a vakcináknál és az immunterápiákban. Az általuk fejlesztett nukleoziddal módosított mRNS és a nukleoziddal módosított mRNS-lipid nanorészecske vakcinaplatformok megteremtették az első két jóváhagyott COVID-19 elleni oltás alapjait.

Karikó Katalin, a világhírű magyar származású biokémikus újabb rangos elismerésben részesült Forrás: Brain Bar

Kutatásaik bebizonyították,

hogy a nukleoziddal módosított mRNS felhasználható különféle kórokozók,

köztük az influenzavírus, a HIV, a SARS-CoV-2 és a malária elleni vakcinációra. Az általuk kifejlesztett megoldás számos alkalmazási lehetőséget rejt magában a fertőzések megelőzésében, különféle akut és krónikus betegségek kezelésében és a génszerkesztésben.

Karikó Katalin az első magyar díjazott

Az 1863-ban alapított National Academy of Sciences 16 tudományos elismerésének egyikeként kétévente odaítélt Jessie Stevenson Kovalenko-medál 25 ezer dollárral jár, amelyet további 50 ezer dollár kutatási támogatás egészít ki.

Karikó Katalin biokémikus, kutatóbiológus, a koronavírus elleni mRNS-alapú oltóanyag egyik fejlesztője beszél, miután átvette a Humanitas orvosi egyetem díszdoktori címét Rozzanóban 2021. november 29-én Forrás: MTI/EPA/ANSA/Mourad Balti Touati

Az elismerés anyagi hátterét biztosító alapot Michael S. Kovalenko ajánlotta föl 1949-ben az akadémiának felesége, Jessie Stevenson Kovalenko emlékére. A kitüntetésről beszámoló Szegedi Tudományegyetem közleménye szerint

Karikó Katalin, a felsőoktatási intézmény kutatóprofesszora az első magyar díjazott

az elismerés csaknem hét évtizedes története során. A NAS Kovalenko Medal kitüntetését 2022. május 1-jén, az akadémia éves ülésének díjátadó ünnepségén veszi át Karikó Katalin és Drew Weissman.

(Forrás: MTI)