Ezért hasonlítanak a házaspárok idővel egyre jobban egymásra?

idős, pár, szerelem
Idővel egyre inkább hasonlítani kezdünk a partnerünkre?
Vágólapra másolva!
Évtizedek óta létezik egy elmélet arról, hogy a hosszú távú kapcsolatokban élő emberek idővel elkezdnek egyre jobban hasonlítani egymásra. Ez a felfogás tulajdonképpen egy 1980-as években végzett tudományos kísérletben gyökerezik. De vajon tényleg létezik ez a furcsa jelenség?
Vágólapra másolva!

Az egymásra hasonlító szerelmespárok elmélete egy 1987-ben publikált pszichológiai tanulmánnyal került be a köztudatba. Ebben a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a 25 évig együtt élő házaspárok a hosszas együttélésük eredményeként fizikailag is hasonlítani kezdtek egymásra. A szerzők akkor azt mondták, hogy

a „házastársak fizikai megjelenésének konvergenciája" annak tudható be, hogy az egész életen át tartó szerelmesek ennyi idő alatt olyan szinkronba kerülnek egymással, hogy öntudatlanul is leutánozzák egymás arckifejezéseit,

amelyek idővel megváltoztatják arcuk megjelenését, fizikai jellemzőit. Ez a szakemberek szerint azt igazolta, hogy két, egymással hosszabb ideig együtt élő ember az ismételt empatikus mimikának köszönhetően fizikailag is hasonlítani kezd a másikra. Ez az elképzelés a mai napig megjelenik a pszichológiai szakirodalomban és a mindennapi kultúrában, de nagy kérdés a felvetés tudományos bizonyítása.

A párkapcsolatokban a hasonlót keressük Forrás: Thinkstock

– mondta Pin Pin Tea-makorn, a Stanford Egyetem villamosmérnök doktorandusz hallgatója, a Science Report szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Az 1987-es kísérlet, bár elegánsan megtervezték, mindössze 12 házasságban élő, heteroszexuális pár rendkívül kicsi mintáján alapult. Ezenkívül az eredményeit soha nem ismételték meg.

Az állítólagos arckonvergencia bizonyítása céljából a tudósok újra elvégezték 1987-es kísérletet, de jóval nagyobb mintával és 21. századi technológia segítségével.

Idővel egyre inkább hasonlítani kezdünk a partnerünkre? Forrás: Pinterest

Az új kutatás során összesen 517 házaspár képét gyűjtötték össze nyilvános online forrásokból, majd összehasonlították az arcukat röviddel a házasságkötés után, majd 20-69 évvel később.

Segítségül hívták a VGGFace2 nevű arcfelismerési algoritmust is, amely kitűnő eszköznek bizonyult az arcok hasonlóságának megítélésében. Végül nem találtak semmit, ami arra engedne következtetni, hogy a párok az évek múlásával egyre jobban hasonlítanak egymásra.

– mutatott rá Tea-makorn, akit meglepett a kísérlet végeredménye. – Az eredmények azt azonban megerősítették, hogy az emberek olyan hosszú távú partnereket választanak, akik sok dologban hasonlítanak hozzájuk, legalábbis a véletlenszerűen kiválasztott más arcokhoz képest.

Hozzátette: a házastársak arca hasonlít egymásra és összhangban van például az érdeklődéssel, a személyiséggel, az intelligenciával, az attitűddel, az értékekkel és a jólléttel, de nem változik együtt az idő múlásával.