Nem titkolják tovább: kibékült Tápai Szabina és Kucsera Gábor

Kucsera Gábor, Tápai Szabina
Fotó: Origo
Vágólapra másolva!
Tápai Szabina és Kucsera Gábor nem titkolják tovább, hogy kibékültek, újra együtt vannak.
Vágólapra másolva!

Újra egy párt alkot Tápai Szabina és Kucsera Gábor – derült ki a Beköltözve Hajdú Péterrel forgatásán, ahol eredetileg Kucsera Gábor volt a vendég, de egy ponton Tápai Szabina is megjelent, együtt jelentették be a nagy hírt.

Pár hónapja már kibékültünk, de szerettük volna ezt egymásra és a gyerekekre koncentrálva megélni, illetve biztosan úgy érezni, hogy ezt meg tudtuk oldani"

– hangzott el a nagy vallomás, amely teljes egészében péntek este kerül fel a YouTube-ra.

A műsorban Kucsera Gábor elismerte, hogy megcsalta Tápai Szabinát, noha a feleségének folyamatosan tagadott korábban – Tápai Szabina viszont most arról beszélt, hogy a békülésükhöz muszáj volt ezt is részletesen átbeszélni. "Ez volt az a pont, amikor tényleg elkezdtem újra hinni benne, mert mi igazából két évig váltunk, csak nem papíron, mert nem úgy adta az élet. 

Voltak titkok, amiket be kellett, hogy valljon, és amikről én már tudtam más forrásból.

Volt, amin csak nevettünk, mert én másik nőre gondoltam... Mondtam is neki, hogy ne már, még vele is?" – magyarázta.

Soha nem váltak el

Ahogy Tápai Szabina is mondta, a mai napig nem váltak el hivatalosan ("Amikor én szerettem volna, akkor Szabina nem. Amikor meg ő akart elválni, akkor meg én nem" – mondta erről Kucsera Gábor), és korábban is többször szárnyra kapott már a pletyka, hogy kibékültek, megint együtt vannak.

"Mindig ezt csinálják! Ha lesz miről beszélnünk, akkor fogunk. Most nincs miről beszélnünk" – válaszolt a legutóbb Tápai Szabina arra, hogy újra összejöttek-e Kucsera Gáborral. Az egykori kézilabdázó igyekezett nem foglalkozni a spekulációkkal, ehelyett a munkájára és három gyerekére koncentrált a nyilvánosság előtt – azt azonban már korábban is elismerte, hogy a férjével jobb a viszonyuk, mint valaha.

"Valóságos az, hogy iszonyatosan jó a kapcsolatunk. Tényleg jól működünk együtt mint szülők, aztán, hogy lesz-e ebből valami, vagy nem lesz, ki tudja. Soha ne mondd, hogy soha, én már tényleg ezt mondom" – nyilatkozta még áprilisban Tápai Szabina.