Aurelio Onorato Caversaccio alig három hete szabadult a börtönből, de máris egy köteg húszezrest lóbálva akasztja ki az internetezőket a TikTokon. A celeb ezzel a húzásával a sportfogadási bizniszét próbálta hirdetni, de a jelek szerint nem talált célba a reklámja.
Aurelio még 2019-ben döntött úgy, hogy vállalkozásba kezd, és létre is hozta a saját ruhamárkáját. Nem gondolkozott sokat a brand építésén, ugyanis a márka a nevét, az Onoratót viseli. Annak ellenére, hogy számtalan botránya és bírósági ügye volt, az üzlet mégis jól futott. Olyannyira, hogy a börtönbe vonulásakor is 1,5 milliós nyereséggel zárta az évet. Emellett sportfogadással is foglalkozott, és foglalkozik jelenleg is, amiből már most zsebre tudott tenni pár százezret. A minap például egyetlen meccsel kaszált 60 ezer forintot…
Hogy milyen reakciókat kapott a köteg pénzt mutogató egykori valóságshow-sztár, és mit szólnak a viselkedéséhez otthonában, Baján, a Bors írt részletesen.