Szörnyű dolog történt a TV2 sztárjával - videó

párharc
Vágólapra másolva!
Egy kígyó mart Meggyes Dávid homlokába, barátnője, Stana Alexandra majdnem elájult a TV2 forgatásán. 
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, a Farm VIP-ban és a Nagy Ő-ben is látott Tuvic Alexandra és párja nyerték a Párharcban a párbajt, így kiesett a műsorból Szlépka Armand és Halastyák Fanni. Utóbbi páros az Ázsia Expresszben hosszú heteken át bizonyította, hogy tud küzdeni, de itt nem jött össze nekik a siker - sőt, a forgatás után szakítottak is.

A Párharcban szerepel Rékasi Zsigmond is, elég volt neki egy rossz mozdulata sérüléshez. "Sikerült lendületből odaverni a kezemet a mosdókagylóhoz, most nem is érzem" - mondta kamerák előtt Rékasi Zsigmond, aki párjával eljutott a Párharc második hetéig. Mint írtuk, a még versenyben lévő hat párost két csapatra osztották, tehát a sérülése nem csak őt és párját hátráltatják, hanem két másik párosnak is gondok okoz, ha valaki kiesik a fizikai feladatokból. Mint Stohl András közölte, a vesztes csapatból lesz mindkét párbajozó fél, így különösen nagy a tét. Erről itt olvashat hosszabban.

Nem mindenki bírná ki, amit Meggyes Dávid átélt tv2

Az egyik feladat része volt egy kisebb kígyót szájba venni, Meggyes Dávid nem is tűnt nagyon ijedtnek - nem úgy, mint párja. "Én ott majdnem elájultam" - kommentálta a jelenetet Stana Alexandra.

Itt megnézheti a vérfagyasztó perceket: