A híres énekesnőt attól retteg, hogy elrabolják az UFO-k

Vágólapra másolva!
Több híresség is állította már, hogy találkozott az idegenekkel, nemrégiben egy újabb legendás énekesnő állt a nyilvánosság elé, hogy elmondja: neki is vannak földönkívüli élményei.
Vágólapra másolva!

Kim Wilde a 80-as évek ikonikus énekesnője zenei karrierje után 2009-től más ok miatt került újra a köztudatba - írja a Bors.

Az énekesnő több, mint tíz éve azt hangoztatja, hogy látott már UFO-t, sőt azt sem tartja kizártnak, hogy már el is rabolták őt.

"Láttam egy nagyon erős fényt a felhő mögül. Nagyon jól ismerem a Holdat, és az nem az volt.

- mesélte az énekesnő, a 2009-es incidensről.

2018-ban újra megszólalt az üggyel kapcsolatban, ugyanis állítása szerint furcsa tárgyak repkedtek a háza körül, ezért attól tartott, hogy elrabolták:

"Volt néhány erős fénysugár a felhőkfelett, amelyek rendíkvüli módon mozogtak előre és hátra. Sok szemtanúja volt az esetnek, és még a helyi lapok is megírták.

- mesélte az énekesnő.

Fontos UFO-konferenciát tartottak az amerikai politikusok, amelyen kiderült, hogy gyakoriak az észlelések, és mostanában jól körül írható nyomokat hagynak maguk után az idegenek. Az énekesnő az üggyel kapcsolatban szintén megszólalt, és állítása szerint ezek a jelek pontosan megegyeznek azokkal, amiket ő tapasztalt, így tehát bizonyított, hogy idegenekkel találkozott - írja a Mirror.