Érdekes pletyka ütötte fel a fejét Pap Dorcival kapcsolatban az egyik közösségi oldalon. Az Exatlonból ismert tévés már nem egyszer említette meg, hogy a szinglik életét élvezi, és nem vágyik jelenleg társra, most mégis azzal vádolták meg, hogy egy foglalt, párkapcsolatban élő férfival kezdett ki. A csinos lány elmondta, mi az igazság.
Nyilván az egész egy kamu, semmi sem igaz ebből. Bevallom őszintén, hogy én nem használom, nem is nézem ezt a közösségi oldalt. Undorítónak tartom! Nincs is szükségem arra a szennyre, ami ott folyik, teljes mértékben elhatárolódok tőle.
Az biztos, hogy ebből a pletykából egyetlen szó sem igaz" - jelentette ki Dorci a Ripostnak a Redditen megjelenő bejegyzésre reflektálva.