Valamire nagyon készül G.w.M elhagyott párja, Nagy Melanie

Nagy Melanie
Vágólapra másolva!
Nagy Melanie ismét forgat, ráadásul a saját műsorát.
Vágólapra másolva!

G.w.M egykori párját, Nagy Melaniet elképesztően megviselte a szakítás és a megcsalás, mint mondta, teljesen sokkos állapotba került, de azóta sikerült összeszednie magát. Mára sikerült kimásznia a gödörből, és újult erővel kezdett bele a saját projektjeibe.

Forrás: Nagy Melanie/Instagram

Korábban elmesélte, hogy szemöldökspecialistaként és sminkesként dolgozik, de egy szépségszalon ötletét is meg akarja valósítani. Továbbá kiderült az is, hogy hamarosan megnyitja a szépségszalonját egy barátnőjével, valamint egy saját műsort is vezet majd, amely a Tükröm, Tükröm címet kapja.

A nézőknek már nem kell sokat várniuk az átalakítós műsorra, most pedig betekintést engedett a kulisszák mögé is a forgatáson a korlátozott ideig megtekinthető Instagram-történetében.

- közölte az oldalán.