Megrázó vallomást tett Tóth Andi

Tóth Andi
Vágólapra másolva!
Szomorú vallomást tett Tóth Andi, aki az év végén úgy döntött, kicsit visszavonul a közösségi médiától, mert szüksége van a nyugalomra, miután sokan őt gyanúsították azzal, hogy október végén bedrogozva találtak rá lakásában. A sok negatív hatás megviselte őt, de már jobban van és elmesélte, hogyan telt a karácsonya.
Vágólapra másolva!

Tóth Andit hamarosan új szerepben láthatjat a közönség a TV2 új, Hazatalálsz című sorozatában. Ennek apropóján mesélte el azt is, hogyan teltek számára az ünnepek és bevallotta, hogy nincs túl sok jó élménye gyerekkorából a karácsonyi időszakról. Felnőttként sem családjával, hanem barátaival tölti az ünnepeket, így gyűjt magának jó élményeket az ünnepekről.

Miután Magyarországra költöztem, magamnak kezdtem csinálni a minél jobb karácsonyokat. Azóta sok éve úgy telik a karácsonyom, hogy a számomra legfontosabb embereket, a barátaimat áthívom és főzök nekik valami nagyon finomat" – idézi a Blikk Tóth Andit, akinek kiegyensúlyozatlan családi körülményei miatt sem lehetett felhőtlen gyerekkora, sem az ünnepek.

Ő már otthon volt Romániában, amikor láthattam az ajándékát: megtanította a barátaimat egy közös táncra, amit a nappalimban előadtak. Majdnem bőgtem, olyan szép volt. Ez most eddig a kedvenc karácsonyi emlékem!" – mesélte Tóth Andi, aki a Dancing with the Stars óta nagyon jó kapcsolatban maradt egykori tánctanárával, Andrei Mangrával.