Kárpáti Rebeka is megszólalt a legjobb barátnője melleltávolító műtétjéről

Kárpáti Rebeka
Vágólapra másolva!
Mint megírtuk, rendkívül nehéz időszakon van túl Sydney van den Bosch. A gyönyörű modellnek egészségi okokból mindkét mellét el kellett távolítani - erről most a barátnője, Kárpáti Rebeka is mesélt.
Vágólapra másolva!

"16 éves korom óta Ő az egyik legeslegjobb barátnőm: Sydney van den Bosch. Közel fél éve átesett élete (lelki és testi szempontból is) legnehezebb megpróbáltatásán... Ez a kép pár nappal a műtét előtt készült, amikor átjött egy kicsit lelki töltekezni, és megkapta tőlem a saját készítésű kis "Survival Kit" csomagját, míg lábadozik a kórházban...Többször láthattátok már őt a TV-ben, vagy itt az Instagramon, de szerintem közel sem jön át az az oldala és ereje, amire én annyira felnézek" - írta a színésznő.

Az elmúlt évben rengeteg, számomra elképesztően durva megpróbáltatás érte őt, aminek én szerintem a negyedét sem bírnám ki... De ő csak csendben a háttérben csinálja azt, amit kell és hoz meg olykor brutálisan kemény döntéseket, amit ha nem tett volna meg időben, lehet már nem lenne itt velünk. Bár sosem akart volna ezzel "haknizni", nagyon örülök, hogy a Glamour megkeresésére őszintén elmesélte a BRCA/mellrák történetét, amivel azt gondolom, nagyon szép példát mutat, és rengeteg emberen segíthet. Szóval büszke vagyok Rád. Tudod, hogy mégha néha idegbe is rakjuk egymást, én mindig itt leszek neked, és aki bánt téged annak a torkát harapom. Nagyon szeretlek" - üzente az album mellett.