Négy Majka-lagzis fotón Király Viktor és felesége, aki a táncparketten ledobta a magas sarkú cipőt

Király Viktor, Virág Anita
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, a hazai tévésztárok zöme Majoros hajni és Majka lagziját mulatozott szombat éjjel. A negyedik Megasztár győztese felségével érkezett, Király-Virág Anita pedig négy fotót is mutatott.
Vágólapra másolva!

Pénteken már érkeztek páran, de a rappert szombaton már felettébb idegesítette, hogy messziről fotózzák őket a bulvárlapok, erre különösen reagált. Eztán sorra gördültek be a drága autók, majd kezdetét vette a ceremónia. Ördög Nóra is posztolt kettőt, később pedig Till Attila is kitett három fotót: az elsőn még csak útban vannak a helyszín felé, a második és a harmadik pedig az elzárt birtokon készült. "Amikor megláttuk a menyasszony ruháját... és amikor a vőlegényét" - ez a szöveg áll a fotók mellett.

Az eseményről Holdampf Linda stylist is posztolt, ő sem merte kitenni a párost (sokszor az a médiából ismert emberek eladják a képeket egy színes hetilapnak, amely így exkluzív lehetőséghez jut, és tudja növelni az eladást). Ördög Nóra éjfél után is posztolt egy táncos képet, amely mellett a hashtag már a Dancing With The Starsra utal. Király-Virág Anita négy fotót is mutatott, az elsőkön még magas sarkú cipőben van, de ezekben elég fájdalmas órákon át táncolni, így később előkerültek a tornacipők: