Sonka, tojás, kalács: miért pont ezeket esszük húsvétkor?

Vágólapra másolva!
Húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, ami főleg a nagy étkezésekről szól (de fontos mozzanata még, amikor a gyerekek nagy lelkesen keresik a nyuszi által elrejtett csokikat). A családi étkezőasztalról ilyenkor nem hiányozhat a sonka, tojás, kalács és a torma sem. De miért pont ezek lettek az ünnep legfontosabb ételei, és ezek mellett mik még az ünnep slágerei?
Vágólapra másolva!

A húsvét a karácsony mellett a kereszténység legnagyobb ünnepe, sőt sok hívő ezt tekinti az "ünnepek ünnepének", ami a sonka, tojás, kalács kvázi szentháromsága is. Idén húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt március 31-én és április 1-én ünneplik a nyugati keresztény egyházak. 

Sonka tojás kalács
A húsvéti szentháromság: sonka, tojás, kalács
Fotó: Nemeth Andras Peter +36208281361

Sonka, tojás, kalács, de hogyan készítsük el ezeket?

A sonka, tojás, kalács mellett ehhez az ünnephez köthető még a bárány is. Jézust a hívők Isten Bárányának nevezik, ez az állat pedig arra emlékezteti őket, hogy áldozati bárányként halt meg a kereszten az emberiségért. A bárányhúsfogyasztás a zsidó pészáh ünnepének is fontos fogása: áldozati ételként kerül az asztalra az egyiptomi kivonulás, és az elsőszülött gyerekek halálának emlékére, amit úgy tudtak elkerülni, hogy az ajtót bárányvérrel jelölték meg. 

A tojás az élet újjászületésének, a termékenységnek a legősibb jelképe. A tojásfestés a húsvéti előkészületek egyik legszórakoztatóbb tennivalója. A különféle színekben és mintákban pompázó tojásokat a húsvéthétfőn érkező locsolóknak készítik a lányok. A vallás szerint a legfontosabb szín a piros, aminek védőerőt tulajdonítanak, és Krisztus vérét jelképezi. A húsvéti tojás a belőle kikelő madárral a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi. Nagyon nem mindegy azonban, hogy milyen tojást fogyasztunk el húsvéti tojás gyanánt. Sokan a ketrecmentes termelésből származó tojások mellett teszik le a voksukat, mert ez nemcsak az állatok jólétét biztosítja, de az innen származó tojások biológiai tápértéke és minősége is kiváló. Az Origón arról is olvashat, hogy honnan ered a húsvéti nyuszi, és miért pont tojást hoz magával a színes kis kosárkájában. 

Tojásírás: így készül a különleges díszítés az erdélyi Gyimesben, tojás, húsvét
A hívők szerint főleg piros tojást érdemes készíteni
Fotó: MTI/Veres Nándor / MTI/Veres Nándor

Az ünnep egy másik nélkülözhetetlen eleme a húsvéti sonka, amit sokféleképpen el lehet készíteni, sőt a profi szakácsok szerint a sonka különféle fajtáit picit másképpen kell előkészíteni. Mindenekelőtt nagyon fontos, hogy magyar termékeket fogyasszunk, mert ezzel a hazai élelmiszeripart is támogatjuk, és a magyar eredet a minőség garanciája is egyben. Fontos azt is tudni, hogy mit is értünk sonka alatt: ez a sertés hátsó combja, tehát a combsonka. Bár a köznyelvben húsvétkor mindent sonkának hívunk, igazából csak ezt volna szabad. A lehető legfinomabb étel elkészítésének kiindulópontja pedig, hogy kiváló minőségű alapanyagot vegyünk - ez a tökéletes húsvéti sonka szabálya is. Ahogy ezt az Origo írja, érdemes kerülni a gyors érleléssel készült húskészítményeket, és próbáljunk meg minél puhább húst választani. Az is fontos, hogy a kiválasztott sonkának legyen zsíros része is. Ha tarját választunk, egyszerűbb dolgunk van, mert a hús rostszerkezete is zsírral, kollagénnel átszőtt. A legfinomabb húsvéti sonka elkészítésének részletes receptjét az Origo oldalán olvashatja. A hagyományos füstölt sonka mellett egyre többen választják a könnyebben elkészíthető és felszolgálható sonkákat, mint amilyen például a kötözött sonka és a szívsonka. 

A húsvéti sonka mellé a legjobb választás a frissen reszelt torma. Habár csípős étel, de érdemes bőven enni belőle, mert tele van a szervezet számára szükséges vitaminforrással és tápanyaggal. Továbbá csökkenti a koleszterinszintet, és javítja az emésztést is, mert nagy mennyiségű rostot tartalmaz. Sőt, csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát is. A házi torma készítése nem igényel szaktudást, és fontos, hogy ez biztosan adalékanyag-mentes lesz, tehát egészségesebb. 

Ehhez nem kell más csak: 

  • torma, 
  • ecet, 
  • só, 
  • víz és 
  • cukor. 

A tormát jó alaposan mossuk meg, pucoljuk meg, majd reszeljük le. A nedvességet alaposan ki kell belőle nyomkodni. A vizet, a sót, az ecetet, és a cukor össze kell melegíteni egymással egy lábasban. Amikor a cukor elolvadt, öntsük a reszelt tormára a levet. Ekkor érdemes megkóstolni, hogy ecetesebbre, vagy inkább édesebbre szeretnénk majd a végén. Ezt követően tegyük jól záródó üvegbe, majd legalább egy napig a hűtőben kell tárolni, hogy az ízek megfelelően összeérjenek. 

Ilyen a tökéletes fonott kalács
Fotó: Shutterstock

A húsvéti menüsor másik kihagyhatatlan eleme az édes fonott kalács. Sokak szerint semmi sem illik jobban a főtt-füstölt sonkához és a tojáshoz, mint a friss, foszlós, fonott húsvéti kalács. A legfinomabb húsvéti kalács elkészítéséhez sok hasznos tippet és tanácsot olvashat az Origo oldalán. Ha egészségesebb verziót szeretnénk fogyasztani, akkor készíthetjük a kalácsot édesítőszerrel, reszelt alma édesítéssel, és teljes kiőrlésű liszttel. Hazánkban egyébként húsvétkor főleg fonott kalácsot fogyasztunk (mert ugyebár rengetegféle kalács létezik), ez a hagyományos húsvéti kalács. Azért számít ünnepi ételnek, mert a néprajzkutatók szerint a kalács eredetileg áldozati étel volt. Sokan ezt eszik kvázi desszertként, de van, ahol a kávé mellé inkább répatortát fogyasztanak - hiszen a répa a nyuszik nagy kedvence.