Avokádó reggelire, hogy jól induljon a nap

avokádó
Vágólapra másolva!
Ha van egy-két szép, érett avokádónk és néhány tojásunk, máris készen állunk arra, hogy tápláló reggelivel indítsuk a napot. Ha pedig csak egy vitaminban és energiában gazdag italra van időnk, tojás helyett összehozhatjuk az avokádót egy nagy pohár tejjel, turmix formájában.
Vágólapra másolva!

A tojás és az avokádó nagyszerű párost alkotnak, érdemes többféleképpen kombinálni őket. Csinálhatunk rántottát, üthetünk rá tojást, készíthetjük szendvicsnek, keverhetünk salátát, adhatunk hozzá több más hozzávalót is, például sonkát, sajtot, különböző zöldségeket, zöldfűszereket vagy akár garnélát, illetve füstölt halat is. Én most néhány nagyon egyszerűen elkészíthető, bátran továbbvariálható reggeliféléket készítettem el.

Avokádós omlett reggelire Forrás: Antal Viktória

Tojással isteni

Kezdjünk egy könnyű omlettel! Először is vágjuk az avokádót hosszában körbe a magjáig, majd tekerjük különböző irányba a két felet, és válasszuk szét egymástól. Vágjunk egy éles kést finoman, de határozottan a magjába, majd óvatosan emeljük ki a magot. Hámozzuk meg az avokádót, és vágjuk vékony szeletekre.

Villával verjünk fel néhány tojást, sózzuk meg, majd öntsük vajjal kikent serpenyőbe. Ha vékony omlettre vágynak – mint én –, akkor nagyobb méretű serpenyőt válasszanak.

Süssük óvatosan addig, amíg a teteje még lágy, de már nem folyós.

Szórjunk az egyik felére reszelt sajtot, vagy kenjünk rá fűszerekkel ízesített sajtkrémet vagy túrót. Én most fokhagymás juhtúróval készítettem. Tegyük rá az avokádószeleteket, és óvatosan hajtsuk rá a tojás másik felét. Egy rövid ideig hagyjuk a serpenyőben, majd tányérra csúsztatva már tálalhatjuk is.

Szedjük ki a magot Forrás: Antal Viktória

Nem kell hámozni

A következő recept szintén könnyen elkészíthető, ezúttal még meghámozni sem kell hozzá az avokádót, elég, ha csak kettévágjuk és kimagozzuk. Mivel a mag után támadt űr nem lesz elég egy egész tojásnak, kaparjunk ki belőle annyit, hogy kényelmesen elférjen.

A feleslegessé vált avokádóhúst ki ne dobjuk, kenjük pirítósra, esetleg az arcunkra,

hiszen az egyik legjobb természetes bőrápoló szer ilyen natúr formában is. Ráadásul egészen érdekes életérzés, amikor ogrekülsővel készítjük el reggelit.

Hopp, a mag helyére Forrás: Antal Viktória

Ha úgy gondoljuk, hogy végre elegendő helyet biztosítottunk a tojásnak, akkor üssük is bele, és toljuk be a sütőbe.

Néhány perc elég hozzá, hogy a tojás megsüljön,

és jól kikanalazhassuk az egészet az avokádó héjából.

Tojással töltött avokádó a következő változat is, ám ez egy fokkal több törődést igénylő recept. Ezúttal nem csak magozni kell az avokádót, hanem a héjától is megválni. A belsejét most is kaparjuk ki egy kissé, hogy legyen elegendő hely a tojásnak.

Zsírral is remek Forrás: Antal Viktória

Ha ezzel megvagyunk, készítsünk egy buggyantott tojást, és óvatosan helyezzük az avokádó egyik felébe, majd csukjuk rá a másik felét. Tekerjük körbe hosszában, illetve keresztben is néhány vékony szelet császárszalonnával, ami nemcsak az íze miatt szükséges, hanem azért is, hogy az avokádót összetartsa. Ezt követően

helyezzük zsiradékkal kissé kikent forró serpenyőbe

és finoman átforgatva süssük mindenhol szép ropogósra.

Több változatát próbálhatjuk, tojás helyett megtölthetjük sajttal, pirított zöldségekkel vagy garnélával, tehetünk bele túrókrémet, illetve csaknem bármit, amit odaillőnek találunk.

Szalonnagránát Forrás: Antal Viktória

Keverjük be!

Avokádóból nagyon finom turmixot is készíthetünk, amit én először kifejezetten kétkedve fogadtam. Nehezen tudtam elképzelni, hogy lesz olyan jó, mint mondjuk egy csokoládé- vagy eperturmix, ezért kimondottan meglepődtem rajta, amikor azt tapasztaltam, hogy nagyon is lehet, így hamar az egyik kedvenc turmixommá vált.

Na jó, ez ebédre is megfelel Forrás: Antal Viktória

A legegyszerűbb változatához nem kell semmi más kísérő, csak növényi vagy állati tej, illetve valami, ami megédesíti az italunkat, például méz.

Jól dolgozzuk össze, legyen minél habosabb,

és már ihatjuk is. Természetesen ez is variálható, tehetünk hozzá gyümölcsöket, magvakat, zabpelyhet, csírákat, kakaót, fahéjat, vaníliát, de tej helyett akár joghurtot is használhatunk.

Avokádóturmix, mert inni is jó Forrás: Antal Viktória
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!