Hosszú idő után szólalt meg a botrányokról Opitz Barbi erőszakos exbarátja

Opitz, Serleg
Opitz Barbi és Serleg Albert éppen együtt
Fotó: Opitz Barbi Instagram
Vágólapra másolva!
Az elmúlt években szinte csak botrányokról lehetett hallani Opitz Barbival kapcsolatban, melynek elsősorban erőszakos barátja, Serleg Albert állt a hátterében. Bár többször is szakítottak és kibékültek, legutóbb biztosnak tűnt, hogy véget ért a kapcsolatuk. Majd hosszabb idő után mégis kibékültek, de azóta nagy titokban tartják, hogy mi van köztük. Általában Opitz nyilatkozott a történtekről, de hosszas hallgatás után most Serleg Albert is megszólalt.
Vágólapra másolva!

Opitz Barbi szerelmi élete eléggé viharos volt az elmúlt években, már követni sem lehetett, hogy együtt vannak-e vagy épp összevesztek. Többször szakított barátjával, Serleg Alberttel, azonban egy rövid mosolyszünet után mindig rendezték a kapcsolatukat. Úgy tűnt, hogy az utolsó szakításuk végleges, azonban az énekesnő nemrég elárulta, hogy újra van férfi az életében, akiről végül kiderült, hogy nagy valószínűséggel újra Serleg Albert az. Azonban ezt Opitz nem erősítette meg, egy közös ismerősük árulta el őket.

Opitz, Serleg
Újra kibékült Serleg Albert és Opitz Barbi, de egyelőre nem vállalják fel a kapcsolatot a rengeteg botrány után
Fotó: Opitz Barbi Instagram

A megismerkedésük óta teljesen felfordult az énekesnő magánélete, hiszen megromlottak családi és baráti kapcsolatai is, és azok is nagyon aggódnak érte, akik követik az életét, hiszen folyamatos botrányai arra utalnak, hogy nagyon rossz hatással van rá a fiatal férfi. Nemcsak édesapjával keveredett csúnya nyilvános vitába, de édesanyja ellen is rendőrségi eljárás indult, amikor valószínűleg lánya védelme érdekében egy késsel tört rá Serleg Albertre, akit végül saját kezeivel karmolt össze. Azóta sem tudni, hogy áll ez az ügy, és azt sem, hogy az énekesnő a családjával az újabb békülés óta milyen viszonyban van.

Már nemcsak közvetlen környezete, hanem a követői is kezdenek emiatt elfordulni tőle, de úgy tűnik, ez sem tartja vissza attól, hogy folyton megbocsásson Serleg Albertnek, aki állítólag többször is megfenyegette, erőszakosan viselkedett vele, sőt egy karácsonykor el is rabolta őt az énekesnő családja szerint, amiből szintén rendőrségi ügy lett.

Most Serleg Albert is megszólalt, és arról magyarázkodott, hogy jó útra tért, és bánja már a tetteit.

Néha le kell térnünk az útról azért, hogy észre vegyük, rossz felé megyünk. Viszont ha rájövünk, sokkal magabiztosabban és erősebben térünk vissza a helyes útra

 - mondta egy korlátozott ideig elérhető Instagram-bejegyzésben Serleg Albert, aki hozzátette, hogy ritkán érzi szükségét annak, hogy magyarázkodjon, de most úgy érezte, szüksége van rá. 

Majd segítő kezet nyújtott azoknak, akiket bántalmaznak és hozzájuk intézett néhány biztató gondolatot.

Aki elveszettnek érzi magát, vegye észre a körülötte lévő értékeket és ne traktálja magát azzal, hogy nem elég szép, nem elég gazdag, vagy bármi más: nem ettől vagytok értékesek.

Ha éppen a suliban csúfolnak, vagy b*szakodnak veletek, próbáljatok erőt venni magatokon, és legyetek többek. Sosem vagytok egyedül. A legnehezebb az, hogy elfogadd magad és legyőzd a megfelelési kényszert a külvilág felé, de ha sikerül, te nyertél" - szúrta ki a Bors a fiú közösségi oldalán megfogalmazott üzenetet, aki valószínűleg maga is tapsztalt hasonló rossz bánásmódot, mint amiről beszélt a bejegyzéseiben.