Vágólapra másolva!
A Paks története során először hódította el a labdadrúgó MOL Magyar Kupát, miután a szerdai döntőben hosszabbítás után legyőzte a bajnok Ferencvárost. Bognár György csapatának sikerére Orbán Viktor miniszterelnök és a Liverpool sztárja, Szoboszlai Dominik is reagált.

A telt házas Puskás Arénában megrendezett fináléban 38 percen át emberhátrányban futballozó Paks története legnagyobb sikerét érte el, mivel az első rangos trófeáját nyerte, miután hosszabbítás után 2-0-ra győzött a Fradi ellen a Magyar Kupa döntőjében. A meglepő eredmény Szoboszlai Dominik figyelmét sem kerülte el, aki a mérkőzést közvetítően az M4 Sport hivatalos Instagram-oldalán három taps emojival reagált a paksiak kapuját védő Szappanos Péter teljesítményére, aki kedden bekerült Marco Rossi Európa-bajnoki keretébe harmadik számú kapusként – számolt be róla a Magyar Nemzet

A magyar válogatott csapatkapitányának dicsérete nem véletlen, mivel Szappanos ihletett formában védett, több bravúros megmozdulásának köszönhetően pedig meccsben tartotta a Paksot, ráadásul még Varga Barnabás tizenegyesesét is kivédte az első félidőben, ezzel főszereplője volt a Fradi elleni sikernek. 

Orbán Viktor örül a paksi csodának

A Liverpool magyar középpályása mellett Orbán Viktor miniszterelnök is figyelemmel követte valószínűleg a drámai kupadöntő eseményeit, ugyanis a hivatalos Facebook-oldalán gratulált a Paksnak és Bognár György vezetőedzőnek a történelmi sikerhez.

Van a realitás és van a csoda. Bognár Gyuri a király!

 – írta Orbán Viktor a közösségi oldalán.

Mol Magyar Kupa, Puskás Aréna, Paksi FC, Ferencvárosi TC, döntő, 2024. 05. 15.
Története legnagyobb sikerét aratta a Fradi ellen a kupagyőztes Paks
Fotó: Polyák Attila - Origo

A Paks lett egyébként a Magyar Kupa huszadik győztese, sikerével pedig kiharcolta, hogy a következő idényben az Európa-liga selejtezőjében szerepelhet, míg a Konferencia-ligában a Fehérvár és a Puskás Akadémia indulhat majd a bajnokság alapján. 

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30