A Roma kezdőjében újra ott volt az az Evan Ndicka, aki az Udinese elleni bajnoki 70. percben, 1-1-es állásnál a kezdőkör közelében mellkasi fájdalmakra panaszkodott, majd összeesett. Az elefántcsontparti játékos a kórházban kardiológiai vizsgálatokon esett át, amelyek során kiderült, hogy a Roma játékosának nem volt szívrohama, hanem valószínűleg azért esett össze, mert nem sokkal előtte kapott egy óriási ütést a mellkasára, ettől lehetett légzési nehézsége és szívfájdalma.
Daniel De Rossi Európa-liga-elődöntőre készülő együttese a második félidő 59. percében szerzett vezetést Paulo Dybala tizenegyesével. Az argentin világbajnok szezonbeli kilencedik gólját szerezte, és rajta kívül csak a Juventus támadója, Dusan Vlahovic vette ki a részét közvetlenül több találatból. Dybala a kilenc gólja mellett idén kiosztott még három gólpasszt is a Serie A-ban.
Sokáig azonban nem örülhettek a fővárosiak, mivel hat perccel később Mathias Olivera révén egyenlített a Napoli. Sőt, a hajrában úgy tűnt a tavalyi bajok a három pontot is otthon tartja, miután Victor Osimhen büntetőből fordított, azonban a 88. percben éppen Ndicka megcsúsztatott fejese után a csereként beállt Tammy Abraham állította be a 2-2-es végeredményt. Az angol válogatott támadó egy nap híján pontosan egy év után szerzett ismét gólt, ugyanis legutóbb 2023. április 28-án a Milan ellen volt eredményes.
A Napoli a jelenlegi bajnoki szezonban 34 meccsen 50 pontot szerzett, pontosan annyit, amennyit a Serie A előző szezonjában 19 forduló alatt.
Az ötödik Roma előnye a tabellán így két pontra csökkent az Európa-ligában egyaránt elődöntős Atalantával szemben, de a bergamói együttes eggyel kevesebb meccset játszott.
Serie A, 34. forduló:
Atalanta-Empoli 2-0 (1-0)
SSC Napoli-AS Roma 2-2 (0-0)
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 36 | 29 | 2 | 5 | 86-19 | 67 | 92 | D GY GY V GY |
2. | AC Milan | 37 | 22 | 7 | 8 | 74-47 | 27 | 74 | D V D D GY |
3. | Juventus | 36 | 18 | 5 | 13 | 49-28 | 21 | 67 | D D D D D |
4. | Bologna | 36 | 18 | 5 | 13 | 51-27 | 24 | 67 | D GY D D GY |
5. | Atalanta | 35 | 19 | 10 | 6 | 65-39 | 26 | 63 | D GY GY GY GY |
6. | AS Roma | 36 | 17 | 10 | 9 | 63-44 | 19 | 60 | V GY D D V |
7. | Lazio | 36 | 18 | 13 | 5 | 47-37 | 10 | 59 | GY GY GY D GY |
8. | ACF Fiorentina | 35 | 15 | 12 | 8 | 53-40 | 13 | 53 | D GY GY V GY |
9. | SSC Napoli | 36 | 13 | 11 | 12 | 53-46 | 7 | 51 | D V D D V |
10. | Torino | 36 | 12 | 10 | 14 | 33-32 | 1 | 50 | D D V D GY |