Vágólapra másolva!
A Ferencváros kettős vereséggel búcsúzott a görög Olimpiakosszal szemben a labdarúgó Konferencia-liga nyolcaddöntőjébe jutásért rendezett párharcában, miután a hazai visszavágón 1-0-ra kikapott. A Groupama Arénában rendezett meccs után a Fradi gólerős csatára, Varga Barnabás csalódottan értékelte a látottakat.

Az Olimpiakosz elleni mérkőzésen a Fradi remek idényt futó magyar válogatott csatára, a minden sorozatot figyelembe véve a szezonban már 22 gólos Varga Barnabás ezúttal nem tudott eredményes lenni. A 29 éves támadó csalódottan nyilatkozott a meccs után, ugyanakkor előretekintett, hiszen a csapatnak még fontos céljai vannak ebben az idényben.

Varga Barnabás újra BL-selejtezőt akar játszani a Fradival

"Nagyon csalódott vagyok a hazai mérkőzés után. Az első meccsen jól játszott a csapat 60-70 percig, utána kikaptunk 1-0-ra, de nem volt veszve semmi.  

Ezen a visszavágón sokkal több kellett volna, pontatlanok voltunk, nem voltunk elég harciasak, sok párharcot veszítettünk. Igazából a jobb csapat jutott tovább" -

értékelt az M4 Sportnak Varga Barnabás.

Ferencvárosi TC - Olimpiakosz Pireusz, FTC, Fradi, Ferencváros, FradiOlimpiakosz, rájátszás a nyolcaddöntőért, UEFA Európa Konferencia Liga, Groupama Aréna, Budapest, 2024.02.22.
Varga Barnabás csalódott volt a kiesés miatt
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Természetesen mindig mindenben kell fejlődni, most koncentrálni kell a következő mérkőzésekre a bajnokságban. Szeretnénk mindenképpen megnyerni az NB I-et, hogy jövőre újra BL-selejtezőben indulhassunk.

Úgy gondolom, télen erősödött a csapat, de most nem tudok ehhez mit hozzáfűzni, csalódottak vagyunk" - tette hozzá a Ferencváros magyar válogatott csatára.

Kapcsolódó cikkek