Vágólapra másolva!
Raphaël Varane, a Manchester United francia világbajnok hátvédje megsérült, ezért nem léphet pályára csapata Arsenal elleni vasárnapi rangadóján.

A 30 éves francia védő a Nottingham Forest elleni bajnoki mérkőzésen sérült meg, egybehangzó sajtóértesülések szerint körülbelül hat hetet kell kihagynia.

Raphaël Varane (balra) a Manchester United egyik legfontosabb játékosa Forrás: AFP/Darren Staples

Erik ten Hag, a Manchester United holland edzője pokolian nehéz helyzetben van, csapata ugyanis vasárnap az Arsenal vendége lesz, a keretéből pedig egyre inkább fogynak a játékosok.

  • Hétfőn derült ki, hogy a csapat angol válogatott balhátvédje, Luke Shaw izomsérülés miatt hetekig nem játszhat
  • a cserebalhátvéd, a holland válogatott Tyrell Malacia sem bevethető
  • a középpályáról a nyáron igazolt Mason Mount is kiesett és a válogatott szünetig nem is térhet vissza
  • elől pedig a dán Rasmus Højlund eleve sérülten érkezett, így a bemutatkozására továbbra is várni kell.

Az Arsenal elleni rangadó előtt tehát kiesett a Manchester United védelmének két alapembere, így megeshet, hogy annak a Harry Maguire-nek kell majd beszállni, akit egész nyáron el akartak küldeni a csapattól, de az sincs kizárva, hogy a 35 éves Jonny Evansnek kell majd irányítania a védelmet a Premier League egyik legjobb csapata ellen.