Eldőlt az Újpestet az NB I-ben bent tartó edző sorsa

VIGNJEVIC, Nebojsa
Budapest, 2023. április 1. Nebojsa Vignjevic, az Újpest vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában játszott Újpest FC - ZTE FC mérkőzésen a Szusza Ferenc stadionban 2023. április 1-jén. Újpest FC-ZTE FC 3-2. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Nebojsa Vignjevic meghosszabbította szerződését az Újpest FC labdarúgóklubnál.

A fővárosi együttes honlapjának csütörtöki híradása felidézi, hogy a szerb tréner március 23-án tért vissza Újpestre, azóta nyolc bajnoki mérkőzésen négy győzelem, két döntetlen és két vereség a csapat mérlege. Ennek köszönhetően biztosították a bennmaradást, sőt akár a hatodik helyen is végezhetnek.

Nebojsa Vignjevic irányításával magára talált az Újpest Forrás: MTI/Illyés Tibor

Vignjevic 2013 októbere és 2020 júniusa között már irányította az újpestieket, abban az időszakban 258 mérkőzésen 107 siker, 75 döntetlen és 76 vereség volt a mutatója.

Együttesével két Magyar Kupát és egy szuperkupát nyert, a bajnokságban pedig egyszer bronzérmet szerzett.