Vágólapra másolva!
Míg a Fradi az OTP Bank Liga mellett az Európa-ligában is csodát csinál, addig a többi fővárosi klub az NB I tabellájának utolsó három helyén állva a múltjához méltatlan eredményekkel teszi nevetségessé magát. A hétvégi bajnoki fordulóban a Vasas hazai pályán kapott ki 3-0-ra a Debrecentől, a Paks 5-0-ra ütötte ki a Honvédot, míg az Újpest a Zalaegerszegen kapott ki. Az Újpest borzalmas szereplése többé-kevésbé érthető, hiszen nincs rend a belga tulajdonos körül, de a Honvéd és a Vasas kudarcsorozatára nincs magyarázat.

Ha most érnének véget a magyar első- és másodosztály küzdelmei, jövőre mindössze két budapesti együttes - a Fradi és az Újpest - szerepelne az élvonalban. Ahhoz képest, hogy két évvel ezelőtt még öt fővárosi klub volt az OTP Bank Ligában és azt figyelembe véve, hogy

az 1901 óta íródó történelemben még sosem csökkent kettőre a fővárosi klubok száma az élvonalban,

hatalmas szégyen fenyegeti a budapesti focit. Mindezt éppen abban a szezonban, amikor a Ferencváros a bajnokságban – két mérkőzéssel kevesebbet játszva is – vezeti a tabellát november elején, míg az Európa-ligában évtizedek óta nem látott bravúrt ér el Magyarország számára.

Szavazzon!

A három budapesti csapat közül melyik esik ki a 2022-23-as szezon végén?

A Mezőkövesd Kecskemét elleni sikerével és a fővárosi csapatok hétvégi szenvedésével jelenleg ez az állás a tabella utolsó helyein:

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista

Lássuk, melyik klub hogyan jutott el odáig, hogy 14 forduló után ezt kelljen látnia annak, aki a táblázatra pillant!

Az Újpest a majdnem negyvenpercnyi emberelőnyét sem tudta kihasználni Zalaegerszegen Forrás: ujpestfc.hu

Újpest FC

A hússzoros magyar bajnok Újpest az utóbbi években már megszokott formában kezdte a szezont. A 2009-2010-es szezonban elért negyedik hely óta ez a tendencia jellemző a lila-fehérek teljesítményére. A Nebojsa Vignjevics-korszakban ugyan volt néhány eredményesen zárult idénye az újpestieknek, mégis szinte kivétel nélkül a kiesés fenyegette még az utolsó fordulókat megelőzően is a csapatot.

Ám az idények hajrájában – eddig – mindig sikerült megmenekülnie a klubnak.

A szerb edző 2020-as távozása óta már a harmadik különböző edző ül az újpesti kispadon. Predrag Rogan 23 bajnokin 9 sikert, a német Michael Oenning pedig 34 bajnokin 11 győzelmet szerzett a lila-fehérek edzőjeként, mielőtt távoznia kellett. A tavasszal a csapatot a sírból visszahozó szerb Milos Kruscsics eddig 30 NB I-es meccsen 11 sikert ért el, ám ebből nyolcat az előző szezonban.

Abdoulaye Diaby tavaly az egyik leggyengébb embere volt az Újpestnek, idénre a csapat legjobbjává vált Forrás: ujpestfc.hu

Idén ugyanis

az Újpest az első hat meccsén nyeretlen maradt (köztük egy Fradi elleni hazai 0-6-tal), de a legutóbbi négy találkozóján is mindössze egyetlen pontot szerzett.

Sokat elmond az újpestiek idei teljesítményéről, hogy

a leggólerősebb játékosuk a tavalyi szezonhoz képest megtáltosodott középhátvéd(!), Abdoulaye Diaby.

A mali védő még a nyáron érkezett Fernand Gourénál is több gólt lőtt, akit a távozó grúzok – Budu Zivzivadze és Giorgi Beridze – valamint a sérült Yohan Croizet pótlására igazoltak.

Fernand Gouré nem hozza eddig azt a teljesítményt Újpesten, amit a szerződtetésekor vártak tőle Forrás: ujpestfc.hu

A gyenge eredményei miatt

az utóbbi időben – a 13 ezer férőhelyes stadionban – alig kétezres hazai nézőszámmal rendelkező Újpest

szerdán azt a Fehérvárt fogadja, amelyet a legutóbbi öt mérkőzéséből négyszer legyőzött és amely idegenben pocsék formát mutat. Az év zárásaként pedig szombaton a Honvédot kiütő Pakshoz látogatnak a lila-fehérek. Idén egyik rivális sem számít topcsapatnak, így két győzelemmel akár mindkét csapatot megelőzve, némileg fellélegezve vonulhat a téli szünetre Kruscsics együttese. Ha azonban egyik meccsen sem sikerül nyerni, akkor jó eséllyel kieső pozícióból és még valószínűbb, hogy Kruscsics nélkül várhatja a tavaszi folyatást az Újpest.

Budapest Honvéd FC

A 14-szeres magyar bajnok Honvédnak három éve kezdődött a zuhanása. Előtte 24 év szünet után, 2017-ben nyerte meg a bajnoki címet (edző: Marco Rossi) és hiába nyerte meg 2020-ban a Magyar Kupát,

azóta egy ötödik, egy tizedik és egy kilencedik hely a csapat mérlege a bajnokságban, ráadásul mindhárom szezonban az utolsó fordulókban dőlt el a biztos bentmaradása.

A Honvéd még az Újpestnél is jóval gyakrabban cseréli az edzőket. Íme a lista nem egészen három és fél év óta: Giuseppe Sannino, Pisont István, Bódog Tamás, Horváth Ferenc, Nebojsa Vignjevics, Tam Courts, Dean Klafuric. Közülük a legtovább Horváth ült a kispadon, ám ő is mindössze 33 mérkőzést élt meg. Félelmetes.

Tam Courts alig néhány hónapot élt meg a Honvéd kispadján Forrás: honvedfc.hu

Courts nyáron a skót élvonalban negyedikként záró Dundee Unitedból érkezett Kispestre, ám Magyarországon nem érezte túlságosan jól magát. (Nem csoda, borzalmasan gyenge edző volt.) Segített ugyan akadémistákat is beépíteni a felnőttcsapat keretébe, ám akkor kellett távoznia, amikor a Honvéd valamilyen csoda folytán egymás után két meccset is megnyert. Egyet a Magyar Kupában, egyet az NB I-ben. Nehéz megállapítani, mi járhatott a kispesti vezetőség fejében, amikor

a zalaegerszegi győzelem után Courts helyére azt a Klafuricot nevezték ki, aki a legutóbbi négy klubja kispadján összesen 50 mérkőzést bírt ki – a legutóbbinál pedig mindössze hetet.

A Honvéd-játékosok értetlenül álltak a Pakson kapott hidegzuhany után Forrás: honvedfc.hu

Az első két találkozója alapján az 50 éves horvát szakembernek a Honvédnál ezt is sikerülhet alulmúlnia. Az idén odahaza nyeretlen kispestiek ugyanis azután, hogy korábban a Fehérvártól hazai pályán kikaptak 1-0-ra, vasárnap Pakson meg sem álltak egy 5-0-s vereségig. Pedig a találkozó előtt Klafuric még azt mondta, hogy az öltözőben jó a hangulat, a játékosok pedig láthatóan megfogadják a szakmai stáb tanácsait. Ami ennél is megdöbbentőbb, hogy a megalázó vereség után is kiemelte, hogy

Dean Klafuriccsal a kispestiek két mérkőzés után nulla ponttal és rúgott gól nélkül rendelkeznek Forrás: honvedfc.hu

Csütörtökön a Vasas, majd vasárnap a Ferencváros elleni városi rangadóval zárja le a Honvéd a 2022-es évet, és az elmúlt meccseken mutatott játék mellett az sem túl kecsegtető számukra, hogy mindkét meccsre a Bozsik Arénában kerül sor.

A szurkolók által lényegében minden egyes meccsen skandált „k.rva gyenge" eddig semmilyen javulást nem eredményezett.

Ha a horvát edző ígérete ellenére továbbra sem eredményez és nem sikerül megszakítani a hazai nyeretlenséget, könnyen lehet, hogy Klafuric kispesti munkája négy mérkőzés után véget ér. Hiába tapasztal a kispestieknél jó játékot és jó hangulatot a csapatnál – valószínűleg egyedüliként...

Vasas SC

A hatszoros bajnok Vasas 2017-ben kezdett el lefelé száguldani. A 2016-2017-es szezonban az NB I élén teleltek az angyalföldiek, majd bronzérmesek lettek, ehhez képest a következő idény végén utolsóként búcsúztak az élvonaltól. A következő három szezonban

mindig közel jártak a feljutáshoz, ám 2019-ben és 2021-ben a bajnokság hajrájában mutatott saját ügyetlenségük, 2020-ban pedig a koronavírus-járvány vette el tőlük a lehetőséget.

A Debrecen 3-0-s győzelemmel távozott az Illovszky Rudolf Stadionból Forrás: vasasfc.hu

Tavaly aztán már senki nem állt az útjukba, így magabiztosan, otthon veretlenül zárva, 80-22-es gólkülönbséggel nyerték meg az NB II-t. Ezáltal idén mindenki azt gondolta, hogy az OTP Bank Ligában a felsőházért küzdhetnek, de legalábbis sokkal esélyesebbek a bentmaradásra, mint a másik újonc. Ehhez képest

a meglepetésre feljutó Kecskemétnek kétszer annyi pontja van, a 11. fordulóig kellett várni az első Vasas-győzelemre és lényegében Holender Filip az egyetlen, kapura veszélyes játékosuk.

Pedig ha megvizsgáljuk, hogy kikből áll össze a Vasas kerete és ki irányítja a csapatot, akkor valóban minden várakozást alulmúl az idei teljesítmény.

Az első csapat keretében összesen tíz(!) olyan játékos szerepel, aki korábban pályára lépett a magyar felnőtt válogatottban

és még ennél is több olyan, aki valamelyik utánpótlás-korosztályban viselte a címeres mezt. A kispadról pedig minden idők második legtöbb magyar élvonalbeli mérkőzésen pályára lépett focistáját, a csapatot az NB I-be vezető Kuttor Attilát kellett hét forduló után kirúgni. Azt a Kuttort, aki előtte és – ami még lényegesebb – azóta Mezőkövesden kifejezetten jó edzőnek tűnik. Mert

a borsodiakkal az 52 éves edző Supka Attila utódjaként hat forduló alatt 11 pontot szerzett,

amivel ellépett a csapat a kieső helyekről.

Kuttor Attilának a Vasassal nem ment a szezonban, de Mezőkövesden remekel Forrás: mezokovesdzsory.hu

A Vasas ellenben továbbra sincsen kint a gödörből, még az exdebreceni sikeredző, az azóta mindehol megbukott Kondás Elemér irányításával sem. A Vasas éppen Kondás korábbi csapata,

a DVSC ellen szaladt bele egy 0-3-as pofonba a hétvégén úgy, hogy már 38 perc után kialakult a végeredmény.

A csapatra egyébként is jellemző, hogy az öltözőben ragad, ugyanis az eddig kapott 18 gólból 12-t kaptak az első félidőben, az ellenfelek pedig a legutóbbi hét találatot egyaránt az első játékrészben szerezték. Nem meglepő módon

Kondás és a csapatkapitány, Berecz Zsombor is az „értékelhetetlen első félidőt" emelte ki

a Loki elleni meccs után és azt, hogy a rövidzárlatokkal saját magának teszi nehézzé a meccseket a Vasas.

Kondás Elemér próbálja elmozdítani az utolsó helyről a Vasast Forrás: vasasfc.hu

Hiába nem jár még féltávnál sem a bajnokság, az ezen a héten rendezett két összecsapás kritikus lehet az angyalföldiek jövője szempontjából.

Csütörtökön a Honvéd ellen játszanak, majd vasárnap Kuttor tér vissza az Illovszky Rudolf Stadionba a Mezőkövesddel.

A csapatkapitány legalább négy pontot tűzött ki célul erre a két meccsre és valóban: ennél kevesebb szerzett pont esetén igencsak aggódhatnak a Vasas-rajongók a jövő évi folytatás előtt attól, hogy ismét másodosztályú meccseken szurkolhatnak csak a csapatnak.

Fontos leírni: Újpestnél teljes a káosz a vezetésben, de a Vasasnál és a Honvédnál jók a körülmények. Ezért is furcsa a borzalmas szereplés.

A vidéki csapatok előretörése

Ekkora bajban és lemaradásban még sosem voltak a budapesti csapatok, mint mostanában. Évek óta egyetlen képviselőjük van a tabella első felében, az utóbbi időben pedig egyre inkább tapasztalható volt, ahogy elvidékiesedett az NB I.

Az ezredfordulóig megrendezett majdnem száz bajnokság alatt a Nagyváradon, a Vácon és a Győrön kívül nem volt vidéki bajnoka az élvonalnak – ők is összesen mindössze ötször nyerték meg a trófeát.

Azóta Dunaújváros, Zalaegerszeg, Debrecen és Székesfehérvár is felsorakozott a győztesek közé, ráadásul az azóta megrendezett 23 bajnokságból mindössze tízet nyert budapesti klub – köztük a legutóbbi négyet.

A tavasszal sorozatban negyedszer bajnoki címet szerző Ferencváros tartja egyedül versenyben a budapesti csapatokat Forrás: MTI/Illyés Tibor

Hasonlítsuk ezt össze azzal, hogy az 1995-1996-os szezon tizenhat csapatos bajnokságában hét fővárosi csapat szerepelt, amely mindegyike az első nyolc között zárta az évadot. Vagy azzal, hogy egy évvel később a 18-ra növelt létszámú bajnokságban

8 fővárosi csapat volt, amelyek közül hatan az első hét között végeztek és az első négy helyezett mindegyike budapesti együttes volt.

Mindez negyed évszázada, de még jobban hangzik, ha úgy írjuk, hogy 25 éve volt. A most történtek fényében ez szinte hihetetlen.